Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legjobbak között végzett a gyulai fitneszversenyző

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. november 17. 15:00
A legjobbak között végzett a gyulai fitneszversenyző
Petri Beatrix két nagy versenyen is dobogóra állhatott

A fővárosi Körösi Csoma Sándor Kulturális Központ adott otthont a 2020. évi IFBB Testépítő és Fitness Magyar Bajnokság küzdelmeinek október 18-án. A több száz résztvevővel elrajtoló rangos tornán a gyulai Petri Beatrix is rajthoz állt.

Petri Beatrix már első szezonjában dobogóra állhatott

 

A fürdővárosi fitneszversenyző a gimnázium évei alatt ismerkedett meg a súlyzók világával. Mint mondta, azért kezdett el edzeni, hogy egy kis súlyt szedjen magára, mert elég vékonynak tartotta magát.

– A sport már 18 éve része az életemnek. Az atlétika volt az, amely hosszútávon elkísért, de mellette más sportágakban is kipróbáltam magam. A konditermi edzésekkel még a gimnáziumban ismerkedtem meg, a súlyzós tréningek azóta is az életem részei.

Petri Beatrix 2019-ben kóstolt bele a versenyzésbe, amikor Kiss Virág megtartotta az első csapatválogatóját, ahol azonnal a harmadik helyezést érte el. A következő év már a versenyévadra való hangolódásról szólt, 2020 januárjától pedig Berkes László irányításával készült fel a tavaszi szezonra.

– A tavasz sajnos úgy alakult, hogy a vírus miatt elmaradtak a versenyek, így tovább készültünk az őszi versenyévadra. A célunk elsősorban a magyar kupán és a magyar bajnokságon való sikeres szereplés volt.

 

 

 

A gyulai születésű sportoló a szeptember végén megrendezett IFBB Testépítő Fitness Magyar Kupa küzdelmeiben érte el első komoly eredményét, hiszen a Fitmodel és a Bikini fitness kategóriában is a dobogó második fokára állhatott. Beatrix teljesítményével az ezüstérmek mellé egy arany minősítést is kiérdemelt.

– A második megmérettetés az IFBB Testépítő Fitness Magyar Bajnokság volt, amelyről Fitmodel harmadik helyet és Bikini fitness negyedik helyet hoztam haza. Ez volt életem első versenyszezonja és nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményesen sikerül zárni.

Petri Beatrix erre az évre befejezte a megmérettetések sorát, azonban a tavaszi versenyszezonban már a nemzetközi színpadokra is fel szeretne állni.

– Ehhez viszont rengeteg energiára, munkára és áldozatra lesz szükség. Sokan csak a csinos formát látják a színpadon, de ez ennél sokkal több.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)