Huszonhat éve ismerkedtünk össze Kovács Lajos színművésszel, aki akkor, 1967-ben a főiskola után azonnal Békéscsabára szerződött. Itt volt, játszott, aratta a sikereket 12 évig, aztán elment. Nem jószántából, de ez a beszélgetés most, november elején a gyulai Gárdonyi utcában, házuk üvegezett verandáján nem erről szól. Sok évig nem találkoztunk, az is igaz, meg aztán a nagy apropó: Kovács Lajos Jászai-díjast (időközben Miskolcon kapta meg, három éve) második alkalommal jelölték Erzsébet-díjra, a „fiImművészet” kategóriában. Lehet, hogy Önök, tisztelt olvasóim, már tudják, mi a döntés, de mi akkor nem tudtuk, és nem is ez volt a fontos (…)
Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év.