Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 165 évvel ezelőtt született Bay József

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2023. november 15. 12:00
Időutazás Gyulán – 165 évvel ezelőtt született Bay József
Évforduló

165 évvel ezelőtt, 1858. november 28-án született Alsókálosán Bay József (elhunyt 1910-ben) református lelkész, Gyulavári templomépítő papja. Középiskolai tanulmányait Miskolcon, a teológiát Debrecen végezte el. Káplán volt Árpádon 1883–1890 között. Rendes lelkész lett Gyulaváriban, 1890 tavaszán foglalta el hivatalát. Feleségül vette Böszörményi Juliannát, volt hivatali főnöke lányát. Hét gyermekük született, közülük négy érte meg a felnőttkort: József, Géza, Zoltán és Erzsébet. Lelkészi szolgálata alatt felépült az új református templom, melyet 1892-ben szenteltek fel nagyszabású ünnepség kíséretében. A nagy műveltségű lelkészt beválasztották az egyházmegyei tanácsba, majd tanácsbíró lett. Az 1906-ban megalakult Tulipán Szövetség elnökének is megválasztották Bay Józsefet. Aktívan részt vett a település és a közösség életében.

a gyulavári templom

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)