Úgy tűnik, mégiscsak sikerül kompromisszumot kötnie a gyulai vár felújításának kritikus kérdéseiről az érdekelt feleknek, Gyula Város Önkormányzatának, a Gyulai Várszínháznak és az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak. A szeptember 8-án Budapesten találkozott érdekeltek a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium közvetítésének köszönhetően szeptember 22-én Gyulán folytatták a kerekasztal-megbeszélést. A résztvevők megegyeztek abban: a vár régészeti kutatási munkálatainak végre folytatódniuk kell. Arról, hogy a Várszínház miként illeszkedhet a helyreállítandó műemlékegyütteshez, előzetes szakértői véleményt készíttetnek. Két szaktekintélyt kértek fel erre a feladatra: Szűcs Miklóst, a kiscelli színház igazgató-főrendezőjét és Koltay Gábort, a Budapesti Szabadtéri Színházak igazgatóját. A vár helyreállítási munkálatainak tervezője vállalta, hogy költségvetést készít az idén rendelkezésre álló pénzügyi források összegéről és felhasználásának lehetséges területeiről. Az egyeztető tárgyaláson problémaként vetődött fel: a régészeti kutatásokat végző Feld István régész vajon tudja-e vállalni a felgyorsított munkálatokkal járó előrehozott határidőket. Hiszen a régészeti feltárások eredményeitől függ, hogy a várat műemlékként állítják helyre, avagy állagmegóvás történik (...)
Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év.