Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Felavatták Iványi János egyetemi docens, belgyógyász főorvos, gyulai díszpolgár emléktábláját május 15-én a szakember egykori, Árpád utca 20. szám alatti otthonának és magánrendelőjének falán.
Az eseményen a 2014-ben elhunyt orvos családja és tisztelői mellett jelen volt Görgényi Ernő, Gyula polgármestere és Pocsay Gábor, a város korábbi vezetője, Iványi János volt munkatársa.
Iványi Márton, a 2014-ben elhunyt orvos unokája lapunknak elmondta: nagyapja 1973-tól a haláláig élt és dolgozott az Árpád utcai házban, amely már nincs a család tulajdonában. Hozzátette: bár a rokonok közül senki nem él Gyulán, fontosnak tartották, hogy emléket állítsanak Iványi Jánosnak abban a városban, amelynek meghatározó alakja volt. Emlékeztetett: a Pándy Kálmán-kórház egykori belgyógyász főorvosát 1999-ben díszpolgári címmel tüntették ki Gyulán.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Iványi Béla, az orvos fia felidézte: gyulamezői születésű édesapja 1960-ban került a gyulai kórház belgyógyászati osztályára, ahol – a nemzetközi gyakorlatot követve – klinikai szintű betegellátást valósított meg. Kiemelte: Iványi Jánosnak több mint tíz főorvos tanítványa volt, a szakma minden területéről.
„Mindig mindenkit megvizsgált, hétvégén is bejárt vizitelni, példaértékű munkát végzett. Igyekezett a helyi kórház és Gyula hírnevét öregbíteni” – fogalmazott.
Iványi János nyugdíjba vonulásáig 1970-ig vezette a gyulai 1-es belgyógyászati osztályt, és éveken át koordinálta a szegedi egyetem orvostanhallgatóinak kórházi gyakorlati képzését. Egyik alapítója és 2009-ig elnöke volt az 1969-ben létrehozott Magyar Belgyógyász Társaság Dél-Magyarországi Decentrumának.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A gyémántdiplomás orvos 1984-ben Hetényi Géza-pályadíjat, 1987-ben Kiváló Orvos kitüntetést, 1988-ban Pándy-emlékérmet kapott. 1994-ben Békés Megyéért díjban, 1996-ban Pro Diabetológia kitüntetésben részesült, és 2000-ben a Batthyány–Strattmann-emlékérmet is átvehette.
A gyulai kórházban 2022 decemberében tudományos ülést szerveztek és emléktáblát avattak a szakember tiszteletére.
Az Árpád utcai háznál Iványi Márton és Görgényi Ernő leplezte le a táblát, amelyet a család állíttatott a ház jelenlegi tulajdonosának támogatásával.