Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai presztízsgyőzelem a csapatbajnokin

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. május 05. 09:53
Gyulai presztízsgyőzelem a csapatbajnokin
TSZSK Gyula–Hoker-Fagyas ob II. 6/3, TSZSK Gyula–Békéscsaba Előre TK ob III. 2/7 

A gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub ob II.-es és ob III.-as együttese a csapatbajnokság soros fordulójában hazai pályán fogadta ellenfeleit. A másodosztályú gárda az elsőosztályból kieső Hoker-Fagyas SE csapata ellen lépett pályára, az ob III.-as csapat szomszédvári rangadót játszott békéscsabai riválisa ellen.

„Több nagynevű, korábban az ATP világranglistán is szereplő játékos játszott az ellenfél csapatában. Az egyénik után 4/2-vel fordultunk, azonban sérülés miatt nem tudott a csapat az előzetesen elképzelt felállásban pályára lépni, mégsem jelentett akadályt a győzelem, a végén 6/3-as győzelmet arattunk a fővárosiakkal szemben” – olvasható a TSZSK közösségi oldalán. 

„A fiatalok nagyot küzdöttek, ezúttal azonban csak Székács Kristófnak jött össze a győzelem, aki sokat fejlődött, így magabiztos játékkal nyerte mérkőzéseit. Hajdú László aratta a csapat másik győzelmét egy döntő szettbe torkolló 10/8-as meccsen. Sajnos az ob II.-höz hasonlóan itt is volt egy sajnálatos sérülés, ami miatt Oláh Imre az egyéni mérkőzését sem tudta befejezni. A párosokban rutinosabb csabaiak végül simán eldöntötték a találkozót, így 7/2-es vereséget szenvedett csapatunk” – írták az ob. III-as párharcokról. 

A TSZSK Gyula ob II.-es csapata a csapatbajnokság folytatásában a fővárosi Blue Tiger Club ellen lép pályára, az ob III.-as együttes pedig a szegedi Back Street Balls gárdájához utazik. Május 7-én haza környezetben adogatnak fürdővárosi teniszcsapatok, a másodosztályú keret a Gellért SE csapatát fogadja, az ob III.-as együttes pedig az Agroázis SZVTK gárdáját látja vendégül.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)