Mire képes egy író, ha nem hagyják aludni? Miért vágyik az utcalány körhintára? Miként köti össze őket egy örökké harsogó kazettás magnó és milyen kapcsolatteremtő szereppel bír egy túlfolyó fürdőkád? Ezekre a kérdésekre mind választ adott a február 15-én a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. Béke sugárúti épületében a Koncz Gábor rendezésében látható Könnyű erkölcsök című darab.
Az Erkel-bérlet negyedik előadásaként látható Nino Manfredi - Nino Marino írta, Koncz Gábor és Gregor Bernadett játszotta darab ezúttal a Turay Ida Színház vendégjátékaként érkezett. A két felvonásos olasz vígjátékról, a szerepekről s a színjátszásról a művészekkel előadás előtt, az öltözőben beszélgettünk.
Fegyelmezett férfirend és jóféle kávéillat fogad, ahogy Koncz Gábor öltözőjébe lépek. Az asztalon a híres kis kotyogót is meglátom, vagyis nem legenda, hogy azt a Jászai Mari-díjas (1968), Kossuth-díjjal (1997) kitüntetett, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (2007) rendelkező érdemes művész (1982) Miamitól Sydney-ig mindenhová magával viszi.
– A lányaim nevettek rajtam, mikor amerikai utunkra is becsomagoltam, de amikor mindenhol csak bő lére eresztett löttyöt kaptak, már kora reggel kopogtak a szobám ajtaján: Apa! KÁVÉ! Míg megvitatjuk, mitől a kotyogó az igazi, hellyel kínál, ő maga pedig pizsamára vetkőzik – noha nem aludni jött Gyulára – és sminkelni kezd. Az idén 72 éves színész tizenöt évet könnyedén letagadhatna korából. Mialatt letelepszünk, Bernadett is megérkezik. Az ő sminkje már kész, jelmeze is rajta, bár az kevésbé szokatlan. Lényéből fakadó királynői eleganciával foglal helyet, s tágra nyitott hatalmas szemeivel, átható tekintettel figyel.
Igazi színészbarát darabot hoztak nekünk, hiszen a szerzők és az előadók a színpadi játék minden fortélyát ismerik, így a közönség akkor nevet és akkor érzékenyül el, amikor csak szeretnék. Ami nem is csoda, hisz Nino Manfredi az olasz filmtörténet legendás alakja, a 60-70-es évek egyik legnépszerűbb olasz színésze a „Könnyű erkölcsök”-ben – Nino Marino társszerzőségével – színészi tapasztalatait felhasználva íróként működött közre. De úgy tudom, hogy ettől függetlenül is különösen jó hangulatban teltek a próbák.
Koncz Gábor: Hat éve dolgozunk együtt, ennyi idő alatt már a rezdüléseket is tökéletesen ismerjük a másikon – pillant vissza a tükörből, miközben lealapozza arcát.
Gregor Bernadett: Olyannyira jó hangulatban telt, hogy három hetet dolgoztunk, és azt is úgy, hogy egy-egy próba alkalmanként fél 11-től 13-ig tartott. Ki gondolná, hogy mégis elég?!
Nem egy nyolcórás műszak…
Gregor Bernadett: Nem – neveti el magát, miközben látszik, hogy szívesen beszél e munkáról -, és azt is úgy, hogy elkezdtük egy keddi napon, s a következő hétre példány nélkül tudtuk a darab szövegét.
Hol van akkor a szokásos hathetes próbaidőszak?
Koncz Gábor: A Száll a kakukk fészkére darabot tíz évig játszottuk, akkora siker volt, és azt is csak maximum egy hónapig próbáltuk előtte. Várkonyi Zoltán, akinek a főiskolán növendéke voltam és ő volt a mindenem, azt mondta, hogy ami egy hónap alatt nincs meg, az három hónap alatt sem készül el, sőt! Ezt követem én is. Szóval ehhez az kell, hogy a színészek komolyan vegyék a feladatot, és rendkívül intenzíven dolgozzanak. Ebben benne van a szövegtudástól kezdve a koncentrálni tudás, és minden. Az a jó, hogy Berninek bármit lehet mondani, és hiába csak ma talál ki valami új elemet neki az ember, holnapra már beépíti a játékba és tökéletesen hozza a szerepben. Ezek nagy titkok, meg az, hogy tényleg ismerjük egymást.
A nagy titkon túl megsegítheti a munkát a kis létszám is. Intenzívebb a munka, jobban koncentrálódnak így az instrukciók.
Gregor Bernadett: Koncentrálódnak, persze, de hogyha belegondolsz, kétszer ötven percig vagyunk folyamatosan színpadon, folyamatosan beszélünk, és állandó a jelenlétünk.
Koncz Gábor: Nincs mese, fel kell vágnia az embernek az ereit este 7-10-ig, mert csak magunkra és egymásra vagyunk utalva, nincs, aki segít. Több szereplős darab esetén néha kicsit pihenhet az ember. Itt erről szó sincs.
Gregor Bernadett: Több szereplőnél jobban megoszlik a figyelem, és olyan is van, hogy épp nem vagyok a színen, de ez folyamatos jelenlétet kíván. Itt folyamatosan ott vagyunk mind a ketten.
Mióta fut a darab?
Koncz Gábor: Február 6-án, szombaton mutattuk be a Soproni Petőfi Színházban.
Gregor Bernadett: Igen, ez most még csak a második bemutatónk. Sopronban fogjuk játszani zsinórban a jövő évadtól.
Az, hogy a rendező egyben az egyik szereplő is, könnyíti, vagy épp nehezíti a munkát? – kérdezem Koncz Gábortól, ki félbehagyja a púderezést, megfordul, s úgy válaszol.
Koncz Gábor: Már több olyen volt, hogy rendeztem és játszottam is ugyanabban a darabban, például amikor a Szókimondó asszonyságot játszottam vagy a Vágy a szilfák alattot. Könnyebb. Az ember ott van, tudja állandóan váltani a színészi és rendezői szerepet. Benne vagyok, és sokkal jobban érzem. Várkonyi is benne volt azokban a darabokban miket rendezett. Olyankor ott vannak közel és együtt lélegeznek vele és együtt tudják a könnyét, az izzadságát, a nevetését, a humorát. Könnyebb, mint lentről szólni. De ha a rendező egyben színész is, akkor bármi van, csak egyet szól az ember és a partner azonnal tudja, hogy az mire vonatkozik.
Gregor Bernadett: Azért is könnyebb ez így, mert Gábornak színészként is olyan tapasztalata van, ami által gyakorlatiasan instruál. Eszébe sem jut körülményesen, hosszú-hosszú bővített körmondatokban fogalmazni, mint ahogy van rendező – tisztelet a kivételnek –, hogy csak hallgatom-hallgatom, és akárhogy figyelek, nem értem, amit mond. Ő megoldja azzal, hogy „itt tarts egy kicsivel nagyobb szünetet, itt gyorsabban mondd”, vagyis gyakorlatias, mert színészként tudja mi a kulcsszó.
Az mennyire befolyásoló tényező – akár a rendezésben akár a játékban -, hogy az utóbbi időkben többen is elővették ezt a darabot?
Koncz Gábor: A jó darab az játszható, és Nino Manfredi különben is magának írta ezt a szerepet. Szeretem, és azért is választottam, mert az életből vett kis valami ez, és az olasz daraboknak különben is van egy sajátos humoruk, más a levegőjük, messzemenően különböznek attól, mint hogyha mi most egy angol vígjátékot látnánk.
Mint a francia filmek, valamit nagyon tudnak az életről, a hétköznapokról.
Koncz Gábor: Igen, ott is már a harmadik kockáról megállapítható, hogy francia.
Köztudott, hogy egy előadás nem a premierre érik be. Hol tartanak most a szereppel?
Gregor Bernadett: Azt gondolom, hogy alapjaiban véve mi ezzel nagyjából elkészültünk. De még csak egyetlenegy előadásunk volt – még csak főpróbánk sem, ahol a közönség reakcióját lemérhettük volna -, így ez a mostani gyulai a második előadás. Ha arra gondolok, hogy én nézőként mire váltanék jegyet, akkor azt mondom, hogy ebben a világban, amiben élünk engem egy olyan darab érdekelne, ahol tudok szórakozni, jókat nevetgélni, mert egyáltalán nem biztos, hogy egy lélekmarcangoló drámát volna kedvem végignézni. Úgyhogy meglátjuk, én a magam részéről nagyon kíváncsi vagyok. Szeretem ezt a darabot, jó játszani, mert nekem is van úgy, hogy egyes előadásokra iszonyatosan rá kell készülni, mert úgyszólván tényleg „fel kell vágni az ereimet” benne, mert sírni kell és kiborulni. De ez egy aranyos, helyes, kedves, könnyed kis darab, és ahogy Gábor szokta mondani, „itt nem hatolunk le a hajszálgyökerekig”.
Koncz Gábor: A közönségen múlik a mi pillanatnyi karakterformálásunk, mert a közönség minden este más. Nem lehet azt mondani, hogy pesti közönség vagy vidéki közönség. Bárdy (Bárdy György színművész) mikor bejött, mindig megkérdezte azokat a kollégákat, akik aznap este voltak már színen, hogy MILYENEK? Mert azon múlik, hogy a színészek meg mernek-e lódulni a szereppel vagy sem, és ha egyszer elmertek indulni, akkor hol lesz a határ.
Ezért gyönyörű ez, és ezért nem öli meg a film soha a színpadot, mert ez él, és mert minden előadás más. Bejön az ember millió gonddal-bajjal vagy örömmel, és azért jó a színház, mert öt perc múlva mindent elfelejt, mert csak ez van. Egy láthatatlan lasszót az ember a nyakába akaszt a másik partnernek, és az hiába megy ki a színen kívülre, ezt a lasszót akkor is tartani kell, és nem engedi el az ember. Ha elrepül vagy elszakad, akkor annyi.
