A több száz indulót felvonultató versenyen a legidősebb női versenyző Schriffert Józsefné volt, aki két aranyéremmel gazdagította érempalettáját. Legeza László és Legeza Péter összesen hat aranyéremmel és egy ezüstéremmel fejezték be a versenyt. Murnyák Zsuzsanna szintén három alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára, illetve egyszer a harmadik helyen csapott a célba. Csepeli Pálma egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, Fehér Edit pedig kétszer is harmadikként ért célba.
A gyulai csapat az egyéni érmek mellett váltóban is szállította az eredményeket, a 4 x 100 m vegyes mix váltó (Gévay Lilianna, Fehér Edit, Legeza László és Legeza Péter) második helyezést ért el, akárcsak a Gévay, Schriffert, Fehér, Murnyák alkotta 4x100 m női vegyesváltó.