Gyuláról, a hazai szeniorúszás bölcsőjéről szól a Duna Televízió Jó embert keresünk! című sorozatának legutóbbi adása.
A műsorban elhangzik: a hazai szeniorúszás alapjait Regele Károly teremtette meg, akinek a „Sportszerűen ússz az egészségért!” volt a jelszava.
Az adásban megszólal Regele Piroska, a Dr. Regele Károly Senior Úszó Klub elnöke és Regele Péter, valamint a gyulai úszóklub számos tagja.
A sorozat legutóbbi részéből az is kiderül, hogy Regele Károly öröksége a városi értéktárba is bekerült. Szó esik a Gyulai Várfürdőben évről évre megrendezett szenior-úszóversenyről is, melyet többek között azért szeretnek a hazai szenior versenyzők, mert kizárólag itt lehet 800 és 1500 méteres távon versenyezni.