Fotó: Tamás Kornél
Huszonnyolcadik alkalommal rendezte meg a Gyöngyösi Lázár Sakkemlékversenyt január 21-én és 22-én a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Gyulai SE.
A hagyományoknak megfelelően Open (A csoport) és ifjúsági csoportban (B csoport) ültek asztalhoz a résztvevők, összesen negyvenegyen.
Ahogy az a szervezők beszámolójából kiderül, az A csoportban nagyon erős mezőny gyűlt össze, a huszonhét résztvevő között három nemzetközi mester (IM), egy Fide Mester (FM) is volt. A verseny első napján Balla Tamás Kristóf (IM) magabiztosan szerezte meg a vezetést, a második napon azonban a dobogó első két fokát nem az említett címviselők foglalták el. A verseny nagy meglepetésre Samu Sorin-Mihai győzelmével zárult, míg a második helyen id. Balog Imre végzett.
Az A csoport végeredménye: 1. Samu Sorin-Mihai (Arad) 7 pont, 2. Balog Imre (Békési TE) 6,5, 3. Szalai Kornél (Makói SVSE, IM) 6, 4. Balla Tamás Kristóf (Kisújszállási SE, IM) 6, 5. Oltean Cristian-Daniel (Gyulai SE/Arad), 6. Restás Péter (Makói SVSE, FM) 6.
Fotó: Tamás Kornél
Különdíjasok: Legjobb ifjúsági versenyző: Balaban Voia Alexandru (Arad). Legjobb 14 év alatti versenyző: Unc Matteo (Arad). Legjobb szenior versenyző: Gosztolya Ferenc (Békési TE). Legjobb nem díjazott hazai versenyző: Tamás Kornél (Gyulai SE). Legtapasztaltabb játékos: Kovács István (Gyulai SE) 95 éves.
A B csoportban tizennégyen indultak el. A játékosok 2x15 perces játékidővel hétfordulós versenyben mérték össze erejüket. A végig kiélezett küzdelemben végül nagy hajrával a gyulai Godó Nándor győzedelmeskedett, aki az utolsó fordulóra beérte a sokáig első helyen álló dévaványai Giricz Gergőt. Az élen holtverseny alakult ki, és ezúttal a számítások Godó Nándornak kedveztek.
A B csoport végeredménye: 1. Godó Nándor 6 pont (Gyulai SE) 6 pont, 2. Giricz Gergő (Dévaványa) 6, 3. Godó Csongor 5 (Gyulai SE) 5, 4. Czombos Olivér (Orosházi SE) 4,5, 5. Budai Máté (Gyulai SE) 4,5, 6. Farkas Zalán (Szarvas) 3,5.
Különdíjasok: Legjobb nem díjazott gyulai versenyző: Varga Botond László. Legjobb 10 év alatti és legjobb női versenyző: Cotoc Mara-Cristina (Arad).
Fotó: Tamás Kornél