Az aradi vértanúkra emlékeztek október 6-án Gyulán, a honvédtiszti emlékhelynél. Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Maruzs Roland alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokhelyettese mondott emlékbeszédet.
– Nemzeti büszkeségünk egyik legfontosabb alkotója a több mint ezer éves katonai múltunk, amely során számtalan csatát vívtunk, tengernyi vért áldozva. Azonban még ebből a dicsőséges múltból is kitűnik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc – kezdte beszédét Maruzs Roland.
Kiemelte: egy jóformán a semmiből összeállított, gyengén felszerelt hadsereg egy nála erősebb, minden irányból támadó ellenséget vert meg. A haderő megtöréséhez az akkori világ egy legerősebb hadseregét, a cári orosz katonákat hívták segítségül.
– A dicsőséges harcokat keserű vég zárta le – fogalmazott az alezredes. Mint mondta a megalázott Habsburgok elégtételt akartak, a szabadságharc katonai és politikai vezetői hadbíróság elé kerültek, ahol sorra gyártották az ítéleteket.
Hangsúlyozta: Bécs mindenáron megtorlást és vért akart, nem törődve a törvényességgel. A bosszúszomj számos életet kioltott, ugyanakkor nemzeti mítoszt teremtett, az aradi tizenhármak mítoszát.
– Elkötelezettségük egy pillanatnyi kétséget sem enged afelől, hogy mélységesen hittek abban, hogy egy jó ügyet szolgálnak, mindegy, hogy ezt a harcmezőn bizonyították, embert próbáló körülmények között vagy fáradhatatlan szervezőmunkával, kötelességtudatukhoz a legcsekélyebb kétség sem férhet.
Maruzs Roland egyenként idézte fel az aradi vértanúkat, kivégzésüknek sorrendjében. Aláhúzta: a vértanúk mindannyian megtették kötelességüket a magyarok ügyében és teszik ezt még ma is, hiszen nem csupán életükben, de halálukban is a hazát szolgálták.
Az emlékbeszéd után Varga Miklós színművész és a Tabán Táncegyüttes adták elő Őrizd a lángot című emlékműsorukat, majd a koszorúk elhelyezése zárta a megemlékezést.