Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fiatalok voltak a harcművészek fókuszában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. május 29. 16:00
A fiatalok voltak a harcművészek fókuszában
Ifjúságnevelő programsorozatot tartott a Gyulai Küzdősport Egyesület
Ifjúságnevelő sportnapot tartott a Gyulai Küzdősport Egyesület május 28-án a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A 15 év alatti korosztálynak szóló programsorozatban sportszeminárium és drogprevenciós előadás is helyet kapott.

a fiatalokra helyezte a hangsúlyt a programsorozat

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Lechner Zsolt klubelnök köszöntőjében elmondta, a programsorozatot azért hívták életre, hogy a fiatalok számára is megmutassák a harcművészet szépségeit, elősegítsék a sportág tehetségeinek vagy a harcművészet szerelmeseinek a fejlődését. A korábbi sokszoros bajnok harcművész hozzátette, a sportnap fókuszába az ifjúságnevelést állították, hiszen a sportolás lehetősége mindenki számára adott, így kiváló nevelési eszköz lehet az útkereső fiatalok számára is. 

A sportnapra az egyesület meghívására több harcművészeti ág neves képviselője érkezett, így az első közös edzésen a fiatalok a a krav maga alapjaiba is kóstolhattak bele. A folyatásban a vendégeket drogprevenciós előadás várta, a gyulai Független Egyesület pedig hasznos információval látta el az érdeklődő fiatalokat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A rendezvény folytatásában közös tréning várta az érdeklődőket a thai-boksz és a brazil jiu-jitsu jeles képviselőinek segítségéével, majd egy különleges felkészülési küzdelemsorozat színesítette a napot. A Békés Megyei Kempo Egyesület és a Fuji Fight közös programjában  bajai Európa Kupára készülő versenyzők kesztyűzésekkel hangoltak a kontinensviadalra.

A bő ötórás sportnapon a fiatalok a harcművészetek mellett, a droghasználatról és a mentális egészséges megőrzéséről is fontos információkat tudhattak meg, a jó hangulatot pedig egy közösen elfogyasztott ebéd alapozta meg.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)