Képünk az Esti Kornél 2019-es gyulai koncertjén készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Az Eltűnt idő című ötödik és a Nyitva hagytam című hatodik sorlemezetek megjelenése között nagyjából három és fél év telt el – és ami talán az alkotói munka szempontjából fontosabb, elkészült egy Itt maradtam az éjszakában produkció, amely egyfajta önreflexió is volt saját magatokra, saját „estikornélságotokra”. Mennyire érezhető ennek a hatása az új album dalain?
– Úgy érzem, az Itt maradtam az éjszakában projekt kapcsán megtapasztalt élményeknek nagy hatása volt az új lemezre, főleg a munkához való hozzáállás, illetve a művészeti attitűdök szintjén. A Nyitva hagytam lemezen kifejezetten igyekeztünk megjeleníteni azt a légies, éteri világot, amely az Itt maradtam az éjszakában esetében a művészeti koncepció alapja volt. Másrészt a Nyitva hagytam a pécsi ZajZajZaj stúdióban már mint ismerős, otthonos terepben formálódott. Nyomás nélkül dolgozhattunk, barátságos, ismerős közegben. Pécs ilyen értelemben a zenekar második otthona lett, amiért leginkább a 30Y-nak és menedzserünknek, Koncz Balázsnak tartozunk hálával.
– Mit jelent ez az „estikornélság” a számotokra most? Miért éreztétek úgy, hogy ezen el kell gondolkodni?
– Az Itt maradtam az éjszakában projekt során a rendezővé avanzsáló Beck Zoli tette fel a kérdést, hogy mit jelent nekünk az Esti Kornél név és az abban természetszerűleg benne lévő karakter. Előtte ezen tudatosan nem gondolkodtunk, viszont éreztük, hogy szükségünk kicsit magunkra nézni kívülről. Szerintem ez nem más, mint az embernek az a természetes igénye, hogy időnként ránézzen a saját életére, identitására, és tisztázza a pozícióját a világ fontos kérdéseiben. Egy közösségnek mindig jót tesz, ha a fő tevékenységén túl ránéz arra is, hogy merre tart, ki hogyan érzi magát ebben.
– Ebben a három és fél évben azért volt egy, a mindennapi életet és a zeneipart erősen befolyásoló pandémia is. Ez hogyan befolyást titeket, akár azt, ahogy ez a lemez készült, amilyenek ezek a dalok lettek?
– A pandémia nagyon kemény két évet eredményezett, a válaszunk pedig a műhelymunka volt. Két lemezt készítettünk a járvány kitörése óta, egy válogatáslemezt és egy sorlemezt. A Covid és az azzal kapcsolatos kommunikációs, társadalmi, kulturális folyamatok nyilván ránk is hatottak, a dalainkat közvetve biztosan átlengi ez az egész. Ugyanakkor arra is törekedtünk, hogy csak a szükséges mértékig engedjük be a járványhelyzet kontextusát az alkotói térbe, tehát nem írtunk karanténdalokat, nem volt karanténkoncertünk, semmi olyan bohóckodásban nem vettünk részt, amely a „jóemberkedés-kreditekért” folyt ebben az időszakban. Jó lenne, ha az emberiség tanulna ebből a krízisből, de sajnos úgysem fog, ráadásul már most látszik, végső soron a populistáknak kedvezett az egész válság.
– Vannak olyan zenekarok, amelyek az első egy-két lemezükkel úgy foglalják el a helyüket a könnyűzenei térben, hogy azokat az albumukat utána már nagyon nehezen tudják megugrani, illetve saját dalaikat később valahogy minden ehhez mérik. Az Esti Kornél ebből a szempontból más utat jár be, az Eltűnt idő és a Nyitva hagytam sokkal markánsabb, sikerültebb albumnak érezhetők. Mi ennek az oka?
– Egyrészt örülünk, ha ez így van, nyilván mindig arra törekedünk, hogy az előző anyagokhoz képest előrelépést jelentsen egy új lemez. Ugyanakkor a dalírás nem verseny, nincs olyan, hogy ez a dal „lenyomja” a másikat. Én eleve nem is szeretem, amikor zenekarokat, dalokat mérnek egymáshoz. Nyilván vannak objektív mutatók, hallgatottsági, nézettségi adatok, amelyek alapján szokás dalokat, bandákat skatulyákba rakni, de ezeket fenntartásokkal kell kezelni. A művészetet, egy alkotás minőségét nem lehet puszta számadatok alapján mérni. Egy politikus erkölcsösségét sem lehet az alapján megítélni, hogy hányan szavaznak rá. Ha ez így lenne, akkor nem itt tartana a világ. Sőt, nemcsak politikai populizmus létezik, hanem szerintem zenei is. Vannak előadók, akik azt mondják, arról énekelnek, amit az emberek nagy tömegei szerintük hallani akarnak. Mi pont fordítva működünk: csak arról írunk, ami zsigerileg jön belülről, s ez szerencsés esetben találkozik sok ember lelkével. De ha csak kevés embernek jelent valamit, azzal sincsen gond, nem az a lényeg, hogy te legyél az első. A művészet nem verseny, legalábbis régen rossz úton jár, aki alkotóként annak fogja fel.
– A lemezről készült egyik nagyinterjúban azt mondtátok – később ez lett a cím is –, hogy az önsajnáltatást már kevésbé engeditek meg magatoknak. Közben viszont egy kritikus úgy látta, hogy a lemezetek mélyebben sötét, mint a korábbiak voltak. Sötétebb, mélyebb vagy épp ellenkezőleg – ti hogy érzitek?
– Azt hiszem, nem az önmarcangolástól lesz egy anyag sötétebb és mélyebb. Sőt, azt gondolom, hogy egy árnyaltabb, a dolgokat a maguk helyén kezelő hozzáállás sokkal komolyabb és mélyebb végeredményt adhat, mint az önmagáért való önsajnálat. A Nyitva hagytam szerintem egy sötét, komor lemez lett, de hát a világunk is ilyen. És valóban, nem sajnáljuk magunkat annyira, nekünk nincs rossz életünk, sok szeretetet kapunk kívülről és belülről. Viszont döbbenten tapasztaljuk azokat a folyamatokat, amelyek dehumanizálnak, megosztanak, kirekesztenek, elmagányosítanak. Talán a legutóbbi a legjellemzőbb: elmagányosodott az ember a modern társadalmakban, annak ellenére, hogy bármi egy gombnyomásra van. És ez a fajta társadalmi magány mindannyiunk közös élménye. A zenekarcsinálás ennek az egyik legjobb ellenszere.
– Az előző lemez tematikusan, vissza-visszatérően az „idő” fogalmához kanyarodott. Most látszólag nincs ilyen vezérfonala az albumnak, még ha a „víz” gondolata fel is bukkan többször. Ez szándékos, vagy van ilyen vezérfonal, csak megbújt a mélyebb, nem könnyen észrevehető rétegekben?
– Talán az előbb említett magány, bizonytalanság, kiútkeresés a legfontosabb szálak, de a dalok összességében ennél tágabb keretben értelmezendők. Ezt majd a hallgató eldönti persze, reményeink szerint sokféle értelmezést, réteget bele lehet hallani egy-egy dalba.
– Az alterrockban nagyon sok vidéki eredetű zenekar van, a frontemberek nagy része nem fővárosi, gondoljunk csak Lovasira, Beckre, Likóra, Kiss Tibire. Egyrészt szerintetek mi ennek az oka, másrészt az Esti Kornélnak mit adott, vagy számotokra mit jelent az, hogy ti is vidékről, Mezőtúrról indultatok? Mennyire határozza meg a hollét a tudatot?
– Talán a kisvárosi miliő, mivel unalmasabb, jobban inspirálja az embert, hogy kezdjen magával valamit. Mezőtúron pl. nem sok zenekar volt 2006 körül sem, alig voltak zenei események, volt viszont még néhány hely, ahol fel lehetett lépni. Szóval, ha úgy tetszik, csináltunk magunknak szórakozást, sűrűn koncerteztünk otthon, olyan zenekarok előtt is mint a Pál Utcai Fiúk, vagy a Kiscsillag. Ennek révén ismertük meg amúgy Loviékat is, ami máig fontos kapcsolat. A magyar rónában van valami megtermékenyítő üresség.
– És mennyire határozza meg társadalmi szinten? Arra gondolok, hogy több zenekar és más művészember, író, színész is van – bár talán egyre kevesebb –, amely bátran és nyíltan beleállnak bizonyos konfliktusos társadalmi kérdésekbe. Az Esti Kornél nem tűnik ilyen „odamondós” zenekarnak, miközben magánszemélyként, akár a közösségi médiás jelenléteteket is látva, erre gondolhatna az ember. Ez tudatos elválasztás?
– Fontos társadalmi ügyekben mindig is megszólalt és kiállt a zenekar. Az Index szétverésekor, a hazug és kirekesztő népszavazás vagy épp a szexuális kisebbségeket kirekesztő törvény kapcsán is zenekari szinten szólaltunk fel. Ugyanakkor a dalainkban nem szeretünk pillanatnyi eseményekre direkt reagálni, abban hiszünk, hogy egy dalszövegnek időtlenebbnek, univerzálisabbnak, tértől és időtől független érvényűnek kell lennie. Ez ízlés kérdése, nagyon szeretünk olyan előadókat is, akik ezt pont fordítva csinálják. Végérvényben úgyis egy dolog a döntő: mennyire önazonos a dal és az alkotója.
