Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fakivágás volt az interpellációs óra egyik témája

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterHÍREK • 2022. március 31. 14:05
A fakivágás volt az interpellációs óra egyik témája
A képviselő-testület március 31-i ülésén a gyorshajtók és illegális szemétlerakók is szóba kerültek

A megszokott módon az interpellációs órával kezdődött a gyulai képviselő-testület ülése március 31-én. A grémium fakivágásokról, rossz állapotú járdákról, illegális szemétlerakókról, valamint a gyorshajtókról is tanácskozott.

a képviselő-testület március 31-i ülése

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az interpellációs kérdések előtt Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester egy csokor virággal köszöntötte Katona Katalint, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, akit március 15-e alkalmából Magyar Arany Érdemkereszttel tüntettek ki.

Az első felszólaló Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) volt, aki két témával érkezett az ülésre. Mint mondta, a Virág utca 14/B, valamint a Kosár utca Gyóni Géza utca felőli részén a lakók életét egy kőris-, valamint négy platánfa „keseríti meg”. A fák ágai egy kisebb vihar esetén is letörnek, volt, hogy megrongálták a tetőket is, egy nagyobb szélvihar esetén a házakra is rádőlhetnek, illetve rengeteg a lehullott levél is – sorolta a képviselő. A lakók gömbkoronás fákat szeretnének a mostaniak helyére, a Virág utca híd előtti részén pedig egy közösségi pihenő kialakítását javasolták.

Második felvetésében Durkó Károly a Laktanya utca járdájáról beszélt, amely mindkét oldalon rossz állapotú, balesetveszélyes. A képviselő arra volt kíváncsi, hogy mikorra várható a járda felújítása.

durkó károly

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szászné Várkonyi Adrienn városi főkertész az első téma kapcsán elmondta, az elmúlt években többször jártak a területen, azokat a fákat, amelyeknek rossz volt az egészségi állapota, már kivágták, a többit azonban szeretnék megőrizni. A tizenkét darab, nagyjából hatvanéves fa egyike sem beteg, a veszélyes ágakat levágták, így semmi sem indokolja a növények kivágását.

A járdával kapcsolatban Görgényi Ernő kifejtette: egyetért a felvetéssel, de elmondása szerint a teljes felújításra még várni kell, hiszen a körzeti karbantartási keret véges. Hozzátette: tervben van a javítás, főleg a páros oldalon, ahol járdalapos járda van, a másik oldalon folyamatosan javítják a hibákat.

Durkó Károly a fákkal kapcsolatos kérdésre adott választ nem fogadta el, így arról a grémiumnak kellett szavazni. A képviselők nyolc igen, két nem, egy tartózkodás mellett elfogadták a választ.

A második, egyben utolsó interpelláló Vigné Fábián Diána (Gyulai Városbarátok Köre) volt, aki négy kérdéssel érkezett az ülésre. Elmondta, hogy a Pósteleki turistaút és az erdő közötti terület ismét tele van szeméttel, szeretné, ha azt onnan elszállítanák, a szemetelőket pedig megbüntetnék.

Beszélt arról is, hogy a törökzugi Coop előtti szelektív szemétgyűjtőnél gyakran vannak törött üvegek, amelyek defektet is okoztak már.

vigné fábián diána

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kifejtette, a törökzugi óvoda kapubejárója előtti járdán magas az útpadka, ez pedig megnehezíti a babakocsival, rokkantkocsival közlekedők dolgát, így szeretné, ha akadálymentesítenék ezt a szakaszt.

Utolsó felvetésében elmondta, hogy a Németváros felől érkező autósok gyakran átszáguldanak a lakótelepen a Budapest körút felé menet, ezért szeretné, ha kihelyeznének egy 30 kilométer per órás sebességkorlátozó táblát.

Az első két kérdésre Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezetője válaszolt. Mint mondta, a tél elején kitakarították már a területet, a jelenlegi mennyiség elhordása pedig több mint 500 ezer forintba kerülne. Hangsúlyozta: a Kígyósi úti szemétlerakóba kivihető az építési törmelék – amelyért nem kell fizetni, ha szét van válogatva –, emellett az elektronikai szemét, valamint számos egyéb hulladék is lerakható. Kiemelte: a lerakó áprilistól szombatonként is nyitva lesz. Arra kért mindenkit, hogy oda vigyék ki a szemetet.

A szelektív szigettel kapcsolatban kifejtette, március 31-én reggelre összetakarították az üveget. Hozzátette: a következő hetekben az összes szigetet rendbe akarják hozni.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A harmadik és negyedik felvetésre Molnár Csaba, a polgármesteri hivatal mérnöki osztályának vezetője adott választ. Az óvoda előtti szegélyről elmondta, a korrigálás indokolt, 150–200 ezer forintba kerülnének a munkálatok, amelyeket a körzeti karbantartási keretből finanszíroznának.  

A tábla kapcsán kifejtette, hogy azok gyakran nem sokat érnek, ha az autósok gyorsan akarnak menni, akkor nem fogja őket megakadályozni ebben a sebességkorlátozás. Azt javasolta, hogy vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy az egész lakótelepet lakó-pihenő övezetté nyilvánítsák, illetve korlátozzák az átmenő 3,5 tonnás forgalmat.

Görgényi Ernő hozzátette: kikérték a rendőrség véleményét is, amely levelében azt írta, nem tartja indokoltnak a tábla kihelyezését közlekedésbiztonsági szempontból, ugyanis nyilvántartása alapján a helyszínen az elmúlt öt évben nem történt baleset. A polgármester hozzátette, ha a képviselő ragaszkodik hozzá, akkor ettől függetlenül is kihelyezhető a tábla.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)