Magyarország területén december 17-én 0 órától december 19-én 24 óráig a rendőrök 137 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 ember vesztette életét, 35 súlyos és 97 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 551 személyt fogott el, közülük 90 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 292 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 417 személyt állítottak elő, köztük 187 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 309 esetben történt.

























