Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
„Tanár úr, ez *** jó volt!” – kiáltott fel mellettem egyik diákom. Ilyen előadásra még talán soha nem vittem őket. Így kell a kortárs fiataloknak színházat csinálni, így kell velük megszerettetni! Az ő nyelvükön, az ő hangjukon, az ő stílusuknak megfelelően, az ő életük mindennapjairól szólóan. Végignevettük a 90 percet, ilyen gyorsan még nem telt el szubjektív idő. Régen kacagtam ennyit, nem beszélve életem középiskolás szakaszának komplex felidézéséről. Hiszen az előadás azoknak is szólt, akiknek a gimiben volt már zenekarjuk, vagy hosszú időn át próbálkoztak, de sosem sikerült befutniuk a világot jelentő deszkákra, hanem megmaradtak Mucsaröcsöge és Piripócs közötti, C kategóriás fesztiválzenésznek, vagy fillérekért bandáztak a pesterzsébeti Csili Művelődési Központban. A Dekk Színház humorral teletűzdelt színházkoncertje vagy koncertszínháza olyan kamaszokról adott kikezdhetetlenül hiteles kórképet, akik rockbandát alapítanak, és arról ábrándoznak, hogy egyszer eljutnak a világ nagy rockszínpadaira, ahol majd százezrek tombolnak előttük. Ki ne akart volna ilyen életpálya-modellt? Csodálkozom is, hogy amikor tisztességes állásról faggatták a közönséget, egyik tanítványom nem a pedagógust, hanem a kertészt dobta be.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A fiúk azonban alkalmatlanok normális munkára, ők határtalan életérzésből fakadóan szabad rockzenészek akarnak lenni, nem csak a szülők, hanem a tanáraik, sőt, egymás idegeit is cincáló, lázadó fiatalok. Közben persze kiderül, hogy mindhárom színész-zenész minden hangszeren profin tud játszani, sőt, énekelni, ezért még nagyobb a tiszteletem. Szerintem a profi zenészeknek még nehezebb rontani, szándékosan tönkretenni egy nagyívű számot, beletrollkodni egy harmonikus dalba, hiszen sok százszor „elnyomták” már. A három amigó fantasztikus játékkal eleveníti meg a klasszikus gyomorgörcsökkel küszködő rockertanoncot. Egy zenekar történetét kísérhetjük végig alapítástól a búcsúkoncert(ek)ig. A koncepció világos, az ív érthető, közben pedig árad a sztereotípiákból fakadó röhögőgörcs, amely annál viccesebb, minél ironikusabban igaz! A srácok önmaguk paródiái, groteszk vergődésükben van valami szerethető báj, tragédiájuk elrendelt, ugyanakkor sajnálatuk is folyamatosan nyomja a lelkünket, amelyből mégiscsak szól az a dal…
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Köztudott, hogy minden valamirevaló – nem beszélve a valódi, legendás – rockzenekar egy garázsban kezdte: a gyulai El Gado, később Dispersit vagy a frenetikus Motaba, jah, és maga a Microsoft is. A hardulók azonban nemhogy a Wembley stadionig, az utcasarokig sem jutnak, csak a tudatmódosító szerek hatása alatt eltorzult álomvilágukban élik meg a sikert. Petya, Zotyesz, és Bandy, a három pattanásig feszült kamasz Pesszárium, Finnugor Májzsugor, Véres Farkasok és egyéb kimondhatatlanul kreatív neveken alapítanak rockbandát – mellesleg egy netes rocklexikon szerint a színpadon rögtönzött, idiótábbnál idiótább nevek igenis léteznek. Keresik az utat, keresik magukat, olykor szándékosan keresik a bajt, a zajt. Várják, hogy legyen valami pezsgés, valami zsongás, tépik a hathúrost, zúzzák a dobokat, püfölik a billentyűket, karmolják a basszust. Szűk farmer- vagy bőrnacijukban szétfeszül a világfájdalom: lázadnak a bármi ellen IS, meggondolatlanul tetováltatnak, tivornyáznak, fel- és félrelépnek bárhol, bármikor, bárkivel, bármi áron.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A dalaik célszerűsége vitatható, stiláris eszközeik a szövegírástól függnek ugyan, de komoly jelentéstani tartalmat nem kereshetünk bennünk, tudvalevő: Life is life, náná-nánáná. A korszakalkotó zenekari ösvényre lépés rendre elmarad, a teljes ismeretlenség homálya a dominálóbb, a feledés tökélye viszont kézzel fogható. Emlékszik valaki az Épületegyüttes, a Dallamkirályok vagy az Acéldelfin zenekarok világmegváltó szövegeire. Nem?! Kegyetlenül bánt el az Élet ezekkel a halhatatlan értéket képviselő textusokkal. Intertextus így is sok van a rockerek megszólalásaiban, rádöbbenünk, hogy dallamaik lopottak, témáik kisszerűek, de egyben mindenképpen és minden korban tanulságosak: élni akarnak, szabadon, szeretni azt, amit csinálnak, amit választottak, és következetesen kitartanak érzéseik mellett! Igenis van, volt és lesz helyük a világ és az új generációk formálásában!
