Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Első helyre gyúrták magukat a gyulai fiatalok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. október 30. 16:00
Első helyre gyúrták magukat a gyulai fiatalok
A Harruckern SE csapata enyhén csípős kolbásszal végzett az élen

A Harruckern SE csapata végzett az élen

Meghívásos versenyen vett részt nemrégiben a kecskeméti esélyegyenlőségi kolbászgyúráson a sérült fiatalokból álló Harruckern SE csapata, amely az első helyre gyúrta magát.

A Harruckern Sportegyesület alelnöke, Nyikora Péter lapunknak elmondta: második alkalommal vettek részt az eseményen. 

– Jó kihívás volt a háromnapos rendezvény, amely a csapatépítésre is lehetőséget adott –  fejtette ki. Elmondta: 13 fővel vettek részt a versenyen, három csapatot alkotva. A fiatalokat mentorok segítették.

Az alelnöktől azt is megtudtuk, hogy a győztes recept az egyik tag, Irimiás Zsolt nagyapjától származik, aki korábban a húskombinátban dolgozott.

– Tőle inspirálódtunk, amikor elkészítettük az első helyet érő, enyhén csípős gyulait – emelte ki Nyikora Péter, hozzátéve, hogy a tervek szerint jövőre is részt vesz a kihíváson a fürdővárosi csapat.

A versenyen a gyulai SM-betegek Önkéntes Pontja is jól szerepelt, a csapat a negyedik helyen végzett.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)