Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mini Oktoberfestet tartottak a gyulavári kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. október 20. 14:30
Mini Oktoberfestet tartottak a gyulavári kastélyban
Sörkóstolóval, koncerttel és gyermekprogramokkal várták az érdeklődőket

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Mini Oktoberfestet tartottak hétvégén a gyulavári kastélyban. Az eseményen egy napon át minden a helyi sörről és a szórakozásról szólt.

Varga Erzsébet rendezvényszervező lapunknak elárulta: első alkalommal szervezték meg az eseményt, hagyományteremtő szándékkal.

– Azt tervezzük, hogy jövőre néhány héttel korábban szervezzük meg a programot, amellyel szeretnénk hagyományt teremteni, hiszen ilyesmi a nincs a környéken – fogalmazott, hozzátéve, hogy sem a müncheni, sem a stuttgarti rendezvényt nem szerették volna utánozni, a cél az volt, hogy tartalmas programokat kínáljanak a helyieknek és a turistáknak. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A rendezvényen többek között koncert és szkanderverseny várta az érdeklődőket. Azok a vendégek, akik inkább a gasztronómia iránt érdeklődtek, kézműves hamburgert, lepényt és buborékgofrit kóstolhattak a helyszínen. Az eseményen kézművesvásárt is szerveztek, amelyen kézzel készített vászontáskákat, szappanokat, házi sajtot, kolbászt és díszített mézeskalácsot árultak. A gyerekeket játszóház, ugrálóvár és tűzoltó-bemutató szórakoztatta.

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)