Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Modern és plein air a Kohán Képtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. EKULTÚRA • 2021. július 16. 12:06
Modern és plein air a Kohán Képtárban
A kiállítóhely új időszaki tárlatán a KöröspArt Galéria gyűjteményéből látható válogatás

Szellemi egység jellemzi a Kohán Képtár Modern és plein air címmel megnyílt új időszaki kiállítást – fogalmazott Lovas Dániel művészeti szakíró, a Magyar Újságírók Közösségének országos elnöke a tárlat július 15-i megnyitóján. A kiállítóhelyen a Durkó Károly és Durkóné Illés Bernadett nevével fémjelzett KöröspArt Galéria gyűjteményéből látható válogatás.

Durkó Károly és Durkóné Illés Bernadett, KöröspArt Galéria tulajdonosai

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc NKft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntőjében emlékeztetett, a képtár időszaki kiállítóterében 2018 óta magángyűjteményeket is bemutatnak. Hozzátette: a Hunya Gábor és Böhm József tulajdonában álló képek után magánkézben lévő Kohán-műveket állítottak volna ki, ez azonban a koronavírus-járvány miatt meghiúsult.

Aláhúzta: nagy öröm számukra, hogy egy gyulai magángyűjtemény darabjai kerültek a falakra, amelyeket díjmentesen bocsátott a rendelkezésükre a tulajdonos házaspár.

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc NKft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Lovas Dániel megnyitóbeszédében felidézte: évszázadokkal ezelőtt a legtehetősebbek gyűjtöttek képeket, szobrokat. Bár ez a társadalmi réteg 1945 után eltűnt, voltak, akik átvették a helyüket: az 1960-as évektől értelmiségiek, orvosok, ügyvédek, tanárok kezdtek magángyűjtemények létrehozásába.

– Ezek a gyűjtők nem elsősorban a pénz erejével rakták össze kollekciójukat, hanem tudással, kitartással – mondta, hozzátéve, hogy a Durkó család is ezen gyűjtők közé tartozik.

Kiemelte: a gyűjtemény különlegessége, hogy a lokalitás szellemében jött létre, hiszen gyulai, illetve a városhoz kötődő művészek képei is láthatók a kollekcióban, és a tulajdonosok szellemi tevékenysége is szervesen kapcsolódik a településhez.

Lovas Dániel, művészeti szakíró, a Magyar Újságírók Közösségének országos elnöke  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ennek kapcsán kifejtette, Gyulának erős kulturális kisugárzása van, amely nemcsak helyben, hanem a magyar kulturális tér más területein is érzékelhető.

Elmondta: a kiállításon döntően az 1960-as, 70-es évekből származó magyar modernista festmények láthatók, de a pillanat varázsát megragadni akaró plein air és Huszár Vilmos két alkotása révén az absztrakt is megjelenik a tárlaton.

Lovas Dániel végezetül hangsúlyozta: a kiállítást szellemi egység jellemzi, emiatt egyben is érdemes megvizsgálni a képtárban bemutatott alkotásokat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Durkó Károly lapunknak elmondta: a tárlatra 37 olyan olajfestményt, akvarellt válogattak a gyűjteményükből, amely 1945 után készült; mások mellett Aczél Ilona, Németh Miklós, P. Bak János képei kerültek a falakra. A házaspár gyulai vagy a településhez kötődő alkotásokat is bemutat a kiállításon, többek között Lonovics László, Lajos Ferenc, Koszta Rozália, Hajdik Antal, Kecskeméti Sándor és Steigerwald István képeit láthatja a közönség.

A tulajdonos felidézte, 2007-ben egy lakásgalériából indultak, ahol Soóky András műgyűjtő hagyatékának „maradékából” és Komiszár János alkotásaiból rendeztek tárlatot. Emellett az egykori Dürer Teremben is voltak olyan gyulai érdekeltségű kiállítások, amelyek rendezésében tevékeny szerepet vállaltak.

Durkó Károly kiemelte, ez az első olyan tárlatuk, ahol a kollekciójukból látható válogatás. Hozzátette, több olyan mű is helyet kapott a képtárban, amely eddig sehol nem volt látható.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Azt próbáltuk érzékeltetni, hogy a művészek hogyan jutottak el az impresszionista felfogástól a modernizmusig, az absztraktig vagy az építészeti jellegű festészetig – fogalmazott.

Azt is elárulta, 1945 előtti alkotások is szép számmal akadnak a KöröspArt Galéria gyűjteményében, reményeik szerint ezeket is bemutathatják majd.

A megnyitón Király Dominik működött közre. A tárlat október 3-ig látogatható a Kohán Képtárban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)