Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Négy gyulai teniszérem

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. június 14. 13:00
Négy gyulai teniszérem
Kincses Bence aranyérmet nyert a szegedi tenisztornán

kincses bence hozta a legfényesebb érmet a gyulai csapatnak

Fotó: Gyulai Tenisz Szabadidő sport Klub

Négy versenyzővel képviseltette magát a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub a június 12. és 14. között a szegedi Gellért Szabadidőközpontban megrendezett Gellért Kupán. A fürdővárosi sportolók négy éremmel tértek haza a versenyről. 

Az L14, L 16 és F14-es kategóriákban elstartoló tornán a gyulai versenyzők közül Kovács Hédi, Sebestyén Mira, Alt Ádám és Kincses Bence vette kezébe az ütőt.

Ahogy azt a TSZSK közösségi oldalán írja, Alt Ádám az elődöntőig jutott, megverve papíron nála erősebb és idősebb ellenfeleket. Ádám a legjobb négy között a későbbi második helyezettől kapott ki, de a hétvégi szereplésére nagyon büszke lehet, hiszen a nyolc között egy nála előrébb rangsorolt soproni ellenfelét tudta könnyedén legyőzni.

Kovács Hédi döntő szettes mérkőzéssel jutott be az elődöntőbe, ahol kikapott idősebb debreceni ellenfelétől, így a dobogó harmadik helyére állhatott fel. Hédinek a 16 évesek között is összejött egy bronzérem, Bucholcz Borával (Gellért SE) az elődöntőben kaptak ki a Kis-Czakó–Bucholcz kettőstől.

Az ugyanebben a kategóriában vetélkedő Sebestyén Mira a 16 között búcsúzott a küzdelmektől az egyéni párharcok során.

kovács hédi (balról) két bronzérmet nyert a szegedi tornán

Fotó: Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub

A gyulai egyesület legfényesebb érmét Kincses Bence hozhatta haza, aki nem talált legyőzőre a hétvégén. Bence elődöntős győzelmét küzdeni tudásának és mentális erejének is köszönheti, hiszen 1 óra játék után 6-1, 5-2-es állásnál négy meccslabdája is volt, ám ellenfele innen még vissza tudott kapaszkodni. A döntő szettben a szegedi játékosnak a 3-0-hoz is labdája volt, Bence azonban megfordította a meccset, és tie-breakben behúzta a döntő szettet. A döntő már simábban alakult a gyulai játékos számára, a kiskőrösi színekben versenyző, a döntőbe játék nélkül jutó Trója Tibort verte 6-2, 6-2 arányban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)