A legaktívabb iskola díját vehette át zámori ida intézményvezető
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A díjátadón Vincze József, a Magyar Diáksport Szövetség Dél-alföldi regionális irodájának vezetője, Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ vezetője, Kónya István alpolgármester és Zámori Ida intézményvezető mondtak beszédet.
Vincze József kiemelte: a Magyar Diáksport Szövetség számára a diákolimpia nem csak egy versenyrendszer, hanem egy tehetséggondozó program is, ezért külön díjazza a legaktívabb iskolát is. A középiskolás kategóriában idén is az Erkel Ferenc gimnázium érdemelte ki ezt az elismerést.
Zámori Ida elmondta, nagyon sokat gondolkodott az intézmény vezetése azon, hogy a járvány miatt milyen módon kerüljön ez a díj átadásra.
– Mindenképpen szerettük volna, hogy ezt a díjat itt, az Erkel Ferenc gimnáziumban vehessük át, mert ez az elismerés a diákoké és az erkeles közösségé – fűzte hozzá.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Teleki-Szávai Krisztina beszédében arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy milyen fontos az, hogy a sport a mindennapjaik részévé váljon, Kónya István pedig arra kérte a tanulókat, hogy mondjanak köszönetet a pedagógusoknak a sok munkáért, amellyel hozzájárultak a sikerek eléréséhez.
A díjátadó után a diákok egy ötállomásos sportnapon vehettek részt, amelyen a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda és a tollaslabda is képviseltette magát.


























