Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 1 haláleset, 18 súlyos és 39 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2021. március 22. 09:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 1 haláleset, 18 súlyos és 39 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén március 19-én 0 órától március 21-én 24 óráig a rendőrök 58 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 18 súlyos és 39 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 485 személyt fogott el, közülük 91 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 279 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 496 személyt állítottak elő, köztük 277 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 24 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 320 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 263 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 493 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Hazánk területén 9 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák, 11 személy ellen közokirat-hamisítás, további 5 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)