Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmincegy buszvárót cserélnek le Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. november 17. 13:50
Harmincegy buszvárót cserélnek le Gyulán
Az önkormányzat a Publimont Hirdetésszervező Kft.-vel kötött megállapodást

görgényi ernőkiss tamásné és szabó károly

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Harmincegy utasvárót cserélnek ki a 4-es és 5-ös helyi buszjárat útvonalán – számolt be róla Görgényi Ernő polgármester, valamint Kiss Tamásné és Szabó Károly önkormányzati képviselők.

Görgényi Ernő azzal kezdte, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben is fejlődnie kell a városnak, a buszvárók cseréjére pedig találtak egy olyan megoldást, amely az önkormányzatnak sem a kivitelezés, sem az üzemeltetés tekintetében nem kerül pénzébe.

Megtudtuk, hogy az önkormányzat az október 29-i ülésén hozott döntést arról, hogy szerződést köt a Publimont Hirdetésszervező Kft.-vel, akik még 2019-ben keresték a városvezetést azzal, hogy a saját költségükön szeretnének buszvárókat és CityLight reklámeszközöket telepíteni a város területén.

A polgármester szerint mind az önkormányzat, mind a busszal közlekedők jól járnak az üzlettel, hiszen az új várók növelik az utasok komfortérzetét, az egységes állomások pedig a városkép tekintetében is fontosak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Az utasvárók cseréje mellett a fülkék alatti burkolatot is javítják, egyes helyeken cserélik is a munkálatok részeként.

A városvezető hozzátette: a folyamat során kicserélnek olyan várókat is, amelyek jó állapotban vannak, de az egységes városkép indokolja a váltást, a régieket pedig olyan helyekre szállítják, ahol egyáltalán nincsenek buszvárók, esetleg a lecserélteknél is rosszabb állapotúak.

Kiss Tamásné elmondta, többen keresték már azzal a problémával, hogy a Fénycenter Villamossági Bolt vagy a Tiborc utcán nincsenek buszvárók, amelyek vannak, azok beáznak, nem tudnak leülni, ez a helyzet azonban most megoldódhat az egyezséggel.

Szabó Károly megerősítette, régóta fennálló probléma, hogy az egyes buszvonalakon nem megfelelő állapotúak a várók, évek óta gondolkodtak azon, hogy hogyan tudnák lecserélni azokat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)