Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 17 súlyos és 45 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. augusztus 13. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 17 súlyos és 45 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén a augusztus 12-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 64 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 17 súlyos és 45 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 192 személyt fogott el, közülük 45 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 116 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 218 személyt állítottak elő, köztük 124 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 109 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 48 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 10 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)