Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 19 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. április 08. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 19 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén április 7-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 32 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 12 súlyos és 19 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 118 személyt fogott el, közülük 28 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 68 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 165 személyt állítottak elő, köztük 90 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 93 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)