Fotó: Erkel Ferenc NKft.
A kényszerű zárvatartás idején gőzerővel zajlik a gyulai Erkel Ferenc Múzeum revíziója a képtári anyag minél szélesebb körű digitális elérhetősége és kutathatósága érdekében – tájékoztatta lapunkat Fábián Tamás, az Erkel Ferenc NKft. kommunikációs vezetője.
Kiemelte: a közgyűjteményért felelős cég munkatársai Cseresznyés János történész irányításával több mint 700 tételt tekintenek át. A leltár során ellenőrzik, hogy az adott tárgy ténylegesen megtalálható-e a raktárban a helyén, és azt is, hogy milyen állapotban van.
Mint írta, a gyulai múzeum nagy mennyiségű képi, képzőművészeti anyagának feldolgozásához Ibos Éva művészettörténész korábbi feljegyzései, leltárkönyvei szolgálnak segítségül. Az alkotásokat a meglévő feljegyzések felhasználásával előkeresik, lefotózzák, majd a műtárgyról írásos ismertető készül.
A közlemény arra is kitért, hogy az ellenőrizendő anyagot az egykori városi képtár tételei és a csaknem 130 műből álló Bene-gyűjtemény alkotja. Utóbbi nagyrészt múlt század eleji magyar festők alkotásaiból, valamint a volt gyulai művésztelep alkotóinak műveiből áll, de 19. századi darabok is szerepelnek benne. Kohán György, Koszta Rozália, Szilágyi István, Bíró György, József Dezső és Gyulai László művei mellett Rembrandt, Székely Bertalan, Rippl-Rónai József és Aba-Novák Vilmos alkotásainak reprodukciói is részei a kollekciónak.
Fotó: Erkel Ferenc NKft.



























