Gyulai Hírlap - Két Kokas egy családban

A Gyulai Várszínház Kamaratermében Kokas Katalin és Kokas Dóra koncertjét élvezhette a nagyérdemű február 25-én egy kis meglepetéssel fűszerezve.

Az megvan, mikor a komolyzenei hangszereket maximum metálfeldolgozásokban meghallgató magyartanár kimozdul a komfortzónából, és elmegy egy hegedű-cselló kamarakoncertre? A Kokas-duó éppen ezt az élményt szolgáltatta nekem felsőfokon, afféle előzetes mesterkurzusban, épületes perceket szerezve a nem szokványos gyulai közönségnek. Rétegérdekeltséget sejtettem az est mögött, ugyanakkor telt ház fogadott. Nem biztos, hogy a repertoár, hanem inkább a családi vállalkozás személyeinek szólt ez a bizalom, akik már jártak Gyulán 2014-ben.

A zenész családból származó testvérpár kiemelkedő szereplői a hazai és nemzetközi zenei életnek, a köztük lévő 14 éves korkülönbség ellenére a másik minden rezdülését érezték a játék közben – érthető, hiszen Dóra 4 éves volt, amikor elkezdtek együtt zenélni, kapcsolatuk amolyan anya-lánya viszony is. Kamarazenészként és szólistaként külön-külön is a világ neves koncerttermeiben léptek fel rendszeresen.

Noha a családias hangulatú közönségtalálkozón, amit a koncert után tartottak, Kokas Katalin elmondta, hogy Dunát lehet rekeszteni a magyar sztárzenészekből, akik mögött jelentős tőke is áll, ők mindenképpen szeretettel jönnek el vidékre, és megmaradnak magyarországinak, hiszen a zene nyelve mellett az anyanyelven való kultúraközvetítés a legérthetőbb és legszebb küldetés. Ezt mind a három gyermeke megtapasztalhatta, akik szintén művészettel foglalkoznak (Hanna modell-színész, a Virtuózokból ismert Gáspár hegedül, Olga pedig ugyan még csak kétéves, de nagyon muzikális, 10 naposan már szülei koncertjén hallgatózott).

Magam is meggyőződtem a zeneszeretetnyelv hasznos, szívmelengető és lélekemelő voltáról. Az egyébként szintén jelen lévő általános iskolás énektanárnőm büszke lehetne, hiszen minden név ismerős volt, akikről meséltek a zene nyelvén. A koncerten elhangzó zeneműveket Bartók népdalgyűjtéseivel nyitották, majd Ravel Szonáta hegedűre és csellóra, J. S. Bach Kétszólamú invenciók – átirat hegedűre és csellóra (részletek), végül Kodály Duó hegedűre és csellóra című művei következtek.

A meglepetést már az elején ellőtték, hiszen a Liszt Ferenc-díjas magyar hegedű- és brácsaművész Katalin mellé nem a húga, hanem Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész lépett, aki nem mellesleg a férje. Már 2009 óta játszanak együtt vonósnégyesben is (Kelemen-kvartett). Nem csupán elkísérte a hölgyeket, hanem örömzenészként segített a művek megszólaltatásában is. Az est tehát trióvá lényegült a közönség vastapsától kísérve. Különösen azért, mert Kelemen Barnabás, ahelyett, hogy a magyar államtól kölcsönkapott, 1742-ben készült Ex-Kovács Dénes Guarneri del Gesù hegedűjén játszott volna, ami a spontán csatlakozás okán otthon maradt, a gyulai Veres József kölcsönhegedűjén szólaltatta meg méltóképpen a darabokat. Amikor Dóra és Katalin ragadták meg a vonót, Barnabás a hátsó sorban húzta meg magát. Szerencsémre éppen mellettem, így érezhettem testközelből, ahogyan minden egyes taktust végigkísér helyéről egy nyughatatlan néző mozdulataival. Ez jelen esetben pont nem volt kellemetlen, sőt.

Megállapíthattam, hogy a komolyzenei virtuozitáshoz szükségesek a következők: tehetség, alázat, kitartó szorgalom, rengeteg gyakorlás és mindenekelőtt szeretet a hangszer, a zeneszerzők, a zene és a közönség iránt. Ezen az estén mind együtt álltak ahhoz, hogy feledhetetlen élménnyel távozzak, és otthon újra meghallgassak egy metálfeldolgozást...