Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gálaesttel köszönték meg az önkéntesek munkáját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. december 31. 13:00
Gálaesttel köszönték meg az önkéntesek munkáját
A rendezvényen emléklapot vehettek át a legkiválóbb önkéntesek

Ötödik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete az önkéntes gáláját december 30-án, amely során elismerték a szervezetben dolgozó önkénteseket.

Herczegné Szabó Marianna

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Herczegné Szabó Mariannától, a szervezet elnökétől megtudtuk, hogy már ötödik éve rendezik meg az önkéntes gálát, az önkéntes pont létrehozása óta. Mint mondta, az estével azoknak az önkénteseknek szeretnének kedveskedni, akik egész évben segítették a munkájukat.

Hozzátette: a körülbelül hatvan önkéntesen kívül azok a civil szervezetek is részt vettek az estén, akik igénybe vették a munkájukért ellenszolgáltatást nem várók segítségét.

Kiemelte: az önkéntesek segítettek – többek között – a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesületének, a fogyasztóvédelemnek és a Dél-alföldi Wellnes Egyesületnek is.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Az este folyamán Herczegné Szabó Marianna köszöntötte a megjelenteket és értékelte röviden a mögöttünk hagyott évet, majd egész éves munkájuk elismeréseként emléklapot nyújtottak át Kiss Józsefnek, a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének elnökének, Szilágyi Gergelynének és Irimiás Zsoltnak.

A folytatásban közös koccintással, vacsorával és zenével töltötték az estet az egybegyűltek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)