Forrás: wikipedia.org
Móric – latinosan Mauritius – legendája a késő ókorba vezet bennünket. Életrajzát a 4. század végén, 5. század elején írta Lyon püspöke, Eucherius. Legendája szerint hősünk Diocletianus római császár uralma (284–305) idején történt keresztényüldözés során halt vértanúhalált. A thébainak mondott légió parancsnoka volt, keletről vezényelték őket az Alpok közé, a mai Svájc területére. Legendája szerint Diocletianus társcsászárától, Maximianustól arra kaptak parancsot, hogy üldözzék a keresztényeket. Mivel maguk is keresztények voltak, megtagadták a parancsot, de fegyveres ellenállást sem tanúsítottak, mert hűek voltak a császárhoz. Maximianus két ízben megtizedeltette a légiót, végül mindnyájukat kivégeztette. Egy másik legenda szerint Maximianus lázadók ellen vezetett hadat, és parancsot adott, hogy a pogány isteneknek áldozzanak a katonái. A keresztény katonák megtagadták a parancsot, ezért végezték ki őket. A kritikai történetírás szerint a thébai légió legendája nem történt meg abban a formában, ahogy azt a legendák elbeszélik, a legenda azonban elevenen élt a középkorban.
Szent Mauritius vértanú tisztelete igen fontossá vált az európai politikában. 515-ben Zsigmond, burgundi király apátságot építtetett Móric vélt sírja fölé. Ez az apátság a mai Svájc területén van, Saint-Maurice d’Agaune nevű helységnél. Bajorországban a niederaltaichi apátságnak lett a védőszentje. Amikor I. Ottó császár 968-ban, Magdeburgban érsekséget alapított, Szent Móric vértanú védelmébe ajánlotta. A német uralkodók fontos jelképe volt a Szent Lándzsa, mely a hozzá kapcsolódó egyik hagyomány szerint Móric lándzsája volt. Mivel Théba városa Egyiptom déli részén, tehát Afrikában állt, a középkorban Szent Móricot több esetben is fekete bőrűnek ábrázolták.
A thébai vértanút hamarosan Magyarországon is tisztelni kezdték. Szent István király a bakonybéli apátságot ajánlotta Szent Móric védelmébe. Bakonybélen kívül viszonylag kevés templomról tudunk a középkori Magyarországon, melyet Móric tiszteletére szenteltek. A Duna vonalától keletre szinte csak Gyulán ismerünk Szent Móric védelmébe ajánlott középkori templomot. Olyan település, mely a nevében viselné Szent Móric nevét, országszerte Gyula közelében volt található, méghozzá mindjárt három. Mit tudunk erről a három Szentmóricról?
Zsigmond király 1403. november 5-én, Székesfehérvárott kelt oklevelében egy sor Békés és Zaránd megyei településsel adományozta meg hívét, Maróti János macsói bánt. Az adománylevél Gyula, Bagd, Krakó és Újfalu felsorolása után három Zenthmoroch települést is említ. Feltételezhető, hogy ugyanazon helység három részéről van itt szó. 1520-ból tudunk Szent Móric tiszteletére szentelt gyulai kápolnáról. II. Lajos király 1520. május 22-én kelt oklevele értesít erről. 1553-ban Ferdinánd király adománylevele említi Szent Móric utcáját. Itt nyilván nem mai értelemben vett utcára kell gondolnunk, hanem egy városrészre. Az a Szentmóric település tehát, mely 1403-ban még Gyula közelében volt, az évtizedek leforgása alatt Gyula részévé vált.
A fentiekből láthatjuk, hogy Burgundiában és német területen igen fontos volt Móric tisztelete a középkorban, míg Magyarországon kevéssé volt jellemző a katonaszent kultusza, Gyulán azonban mégis jelen volt. Vajon miért?
Ránk maradt egy – magát Szent László király korára, 1086-ra datáló – összeírás a bakonybéli apátság javairól. Az összeírásban szerepel a „Szent Megváltó és Szent Móric egyházának földje, amely a Kyris mellett fekszik, és amelynek határa ugyanazon folyónak a révétől kezdődik egy hegynél, onnan egy úthoz fut, amelytől egy árokhoz megy, ami kanyarogva a Kyris folyóba torkollik.” (Ford. Dreska Gábor.) A Körös folyóról olvasunk tehát! A forrásban említett hegy valamely halommal lehet azonos. IX. Gergely pápa 1230-ban ugyancsak összeíratta a bakonybéli apátság birtokait: Ebben az összeírásban is szerepel a Körös vidékén levő birtok: „a Váradi püspökség területén: a Megváltó kápolnája a Krisius-folyó mentén, annak minden kintlevőségével” (Ford. Baán Izsák). Gyula északi része a Váradi püspökség területén feküdt!
A Duna vonalától keletre nem volt jellemző Móric tisztelete a középkori Magyarországon, Gyulán azonban jelen volt. Bakonybélnek volt érdekeltsége a Körös vidékén, a Váradi egyházmegyében, Gyula pedig ezen a területen feküdt. A fentiek alapján feltételezhető: a Gyula közelében levő Szentmóric településnek volt valamilyen kapcsolata Bakonybéllel. Talán a bakonybéli apátságnak alárendelt birtok volt, és ez a helység vált később Gyula városának részévé.
Egy település közösségtudatában, önazonosságában komoly szerepet tölthet be a helyi védőszent tisztelete. Gyula ismert védőszentjei – Szűz Mária és Szent Elek – mellett érdemes Móric vértanú emlékére, tiszteletére is nagyobb figyelmet fordítanunk. Móric emlékezete összekötő kapocs lehet olyan települések, térségek között, ahol az ókori vértanúszent tisztelete része a helyi hagyománynak.
