Gyula város önkormányzata nevében az ünnepség részvevőit Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. A városvezető bevezetőjében kijelentette: a pedagóguspályán minden olyan nap ünnep, amikor a diákok különleges eredményeket érnek el, amikor tudásukkal, képességeikkel pedagógusaiknak is dicsőséget szereznek. Úgy vélte, a Harruckern János középiskola tanárai ilyen tekintetben elégedettek lehetnek.
Az elöljáró beszélt arról is, hogy néhány évtizede a gyulai szakképzés is áldozata lett a gazdasági leépülésnek. A mélypontot 2004-ben és 2005-ben élte meg a város, amikor százak kerültek utcára. Ám 2010-ben a gyulaiak összefogtak a változás érdekében. A közös fellépés első eredménye a gyulai húsipar újjászervezése lett.
Görgényi Ernő kiemelte: a jövő azonban páratlan lehetőségeket tartogat, hisz az a beruházás, amely a magyar kormány és az Airbus Helicopters francia cég átfogó összefogásaként valósul majd meg, nem egy egyszerű összeszerelő üzem lesz, hanem egy olyan gyár, amely mellé különleges szakképzési centrumot is felépítenek. Egy olyan Repülőgépipari Akadémiát létesítenek Gyulán, amely az Airbus képzési rendszerét fogja integrálni a magyar, és ezen belül a Békés megyei szakképzési rendszerbe. A tisztségviselő aláhúzta: köszöni a Gyulai Szakképzési Centrum vezetőségének azt az együttműködést, amelyet a befektetőkkel folytatott tárgyalások során tanúsított.
A polgármester megjegyezte: a befektetés a diákok számára is olyan életpályákat fog felvázolni, és olyan jövedelemmel kecsegteti majd őket, amely a pedagógusok munkáját is szebbé fogja tenni. Hisz nem mindegy, milyen motivációval érkeznek ide a fiatalok, és milyen motivációval végzik a tanulmányaikat. A tisztségviselő közölte azt is, hogy az érdemi munka rövidesen megkezdődik, hisz a gyárépítés már jövőre elstartol. Ugyanekkor veszik majd fel az első diákokat a gyulai akadémiára.
Ünnepi beszéde végén Görgényi Ernő külön köszönetet mondott azoknak a pedagógusoknak, akik a hátrányos helyzetű gyermekek nevelése-tanítása érdekében fejtenek ki naponta erőfeszítést, ezzel ugyanis felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek a társadalomnak.
Kovács Zsuzsanna, a GYSZC főigazgatója úgy vélte, a pedagógus arra hivatott, hogy meggyőzze a fiatalokat arról, jó neki, ha követi mestereit, halad az általuk kijelölt úton. Pedagógusnak lenni ezért nem könnyű. Mint mondta, nem a tudás átadása nehéz, hanem az a feladat, hogy drágakövet varázsoljanak a csiszolatlan gyémántból, a világra érzékeny felnőtteket neveljenek. Nehéz, mert ebben a munkában sokszor vannak egyedül. A főigazgató így fogalmazott: mindez könnyebben menne, ha a szülők partnerei lennének a tanároknak.
A rendezvényt Gyalogné Veres Katalin, az Erkel Ferenc művészeti iskola tanárának hegedűjátéka tette emelkedettebbé, majd átadták a kitüntetéseket.
Az iskola legrangosabb elismerését, a Harruckern-emlékgyűrűt idén az iskola szakmai igazgatóhelyettesének, a nyugdíjba vonuló Kotroczó Lajosnénak ítélték oda.
Harruckern-emlékplakettet, amellyel a kimagasló szakmai munkát és életutat ismeri el a vezetőség, Dowidatné Kardos Sára Katalin műszaki szakoktató, gyógypedagógiai asszisztens, Jimoh Márta angol-orosz szakos tanár, Ferencziné Fodor Marianna műszaki tanár, kollégiumi nevelőtanár, Nagy Endre testnevelő tanár, Seresné Balla Szilvia agrármérnök, szaktanár és Szabó Gábor kollégiumi nevelőtanár vehetett át.
A folyamatosan kimagasló eredményeket elérő pedagógusokat, Dobra Ferencné gyakorlati oktatót, Martin Cs. Attila karbantartót, Sánta Tamásné szaktanárt, Szabó Mihály német nyelv és irodalom szakos tanárt, Szöllösi Szabolcs gyakorlati oktatásvezetőt és Ütő Edit rajz-, illetve francia nyelv és irodalom szakos tanárt Harruckern elismerő oklevéllel jutalmazták.
A pedagógusnapon a GYSC további tizennégy munkatársa igazgatói dicséretben részesült, végül a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, oktatókat is felköszöntötték.