Ahogy azt Szabó Károly, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, a gyulavári részönkormányzat három éve elhatározta, hogy valamilyen formában támogatni szeretné a városrész általános iskolájába beiratkozó gyermekeket és a családokat.
– Ennek a döntésnek az értelmében minden család egy-egy tízezer forintos vásárlási utalványt vehetett át, így a támogatás összege kétszázezer forintot tett ki. A vásárlási utalványt egy gyulai papír- és írószer boltban tudják beváltani a családok, hogy könnyebben megvásárolhassák a tanulóknak az iskolába szükséges dolgokat.
A gyulavári részönkormányzat nem csak utalvánnyal támogatja a tanulókat, hiszen négy éve hívták életre az Excussum-díjat, amelyet minden évben egy kiemelkedően teljesítő, Bay Zoltán általános iskolába járó végzős diák vehet át. A díjjal együtt nettó ötvenezer forintnyi támogatás is jár.
Amint azt Szabóné Bohus Márta tagintézmény-vezetőtől megtudtuk, minden évben nemcsak a családok, hanem a tantestület is nagy izgalommal várja a beiskolázást, hiszen ekkor dől el, hogy hány csemete fog beülni az iskolapadokba.
– Örömmel mondhatom, hogy a gyulavári részönkormányzat mindig is szívén viselte az intézmény és a beiskolázandó gyermekek sorsát, így ebben az évben egy-egy tízezer forintos vásárlási utalvánnyal segítette a családokat.