Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Betakarították a gyümölcsöt a helyi tündérkertben a gyulavári általános iskolások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2026. szeptember 04. 13:48
Betakarították a gyümölcsöt a helyi tündérkertben a gyulavári általános iskolások
Folytatódott a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör programsorozata

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Folytatódott a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör programsorozata augusztus 3-án a Kálvária-domb melletti tündérkertben, a Bay Zoltán általános iskola tanulói ezúttal a szüretelésről szerezhettek ismereteket.

Werner György alelnök lapunknak korábban elmondta: az egyesület tagjai idén márciustól tartanak ismeretterjesztő foglalkozásokat a helyszínen, a Pórszombat környékéről, Kovács Gyula kertész, erdész, pomológus kezdeményezésére indult Tündérkert mozgalomhoz csatlakozva.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Hozzátette: Gyulán Pocsay Gábor állt az ötlet mellé, a gyakorlati megvalósítást pedig a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör vállalta magára a Wenckheim Krisztina Városfejlesztési, Kulturális és Környezetvédelmi Közalapítvány támogatásával.  

Kifejtette, a cél, hogy az ökológiai nevelés jegyében megismertessék a diákokkal a gyümölcsfák gondozásának lépéseit, megszeretessék velük a kertművelést. A gyerekek a gyulai tündérkert őshonos fáit örökbe is fogadhatják, családjukkal, barátaikkal kilátogathatnak a helyszínre. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Pomázi Ferenc elnöktől megtudtuk, a szervezet egyelőre a gyulavári oktatási intézménnyel működik együtt, de szeretnék a többi gyulai általános iskolát is bevonni a programba.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)