Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szombaton kezdődik a Gyulavári Kastélynapok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2026. június 12. 13:10
Szombaton kezdődik a Gyulavári Kastélynapok
Főzőverseny, fogathajtó verseny és koncertek is várják az érdeklődőket

Június 13–14. között rendezik meg a XIII. Gyulavári Kastélynapokat, amely számos ingyenes programmal várja az érdeklődőket.

Szabó Károly önkormányzati képviselő, a rendezvény egyik főszervezője elmondta: a programsorozatot 2010-ben álmodták meg egy maroknyi csapattal – amely azóta átalakult, az egyik főszervező, Szabó Dániel néhány évvel ezelőtt elhunyt –, szerették volna, ha a városrésznek is van egy saját rendezvénye. 2011-ben rendezték meg az első alkalmat, amely évről évre nagyobb lett.

Mint mondta, a rendezvényt rendszeresen támogatják a vadásztársaságok, a SAVAD Kft., a Falkell Kft., a sarkadkeresztúri önkormányzat, amely idén egy rendezvénysátort biztosít, valamint kiemelte Gyula Város Önkormányzatát, akik nélkül évek óta nem valósulhatna meg programsorozat.

Hozzátette: a főzőversenyre idén 66 csapat nevezett, a kispályás focitornára pedig 10 együttes adta be a jelentkezését. A fogathajtó verseny három évvel ezelőtt csak egy bemutató volt, idén már régiós megmérettetéssé nőtte ki magát.

Aláhúzta: az idei már a második év, amikor nemzetközi fellépő is lesz szombaton, Sheyla Bonnick személyében, vasárnap pedig a Zanzibár együttes áll színpadra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)