Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harminchat kép Makra Jánostól

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2019. március 22. 08:47
Harminchat kép Makra Jánostól
Megnyílt a festő emlékkiállítása a Kohán Képtárban

Székely Árpád

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Makra János harminchat alkotásából nyílt időszaki emlékkiállítás március 21-én a Kohán Képtárban. A tárlatot, amelynek anyagát műgyűjtőktől, az Erkel Ferenc Múzeumtól és a gyulai önkormányzattól kölcsönözték, Székely Árpád ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. 

Gyula város önkormányzata nevében az egybegyűlteket Durkó Károly köszöntötte. Az oktatási és kulturális bizottság elnöke arról beszélt, hogy a kiállított harminchat műalkotást három magángyűjtőtől, az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményéből, valamint Gyula város önkormányzatától kérték kölcsön. A tárlat megnyitására Székely Árpádot kérte fel.

A gyulai műgyűjtő Makra János életpályájával ismertette meg az érdeklődőket. Elmondta, a festő 1920-ban született Gyulaváriban. Édesapja, Makra Ferenc napszámosként dolgozott, édesanyja, Vári Erzsébet háztartásbeli volt. Mivel nagyon szerény körülmények között éltek, a négy elemi iskola elvégzése után ki kellett maradnia az iskolából.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Ennek ellenére tehetsége már nagyon korán megmutatkozott. Míg Váriban lakott, nappal dolgozott, este rajzolgatott, festegetett. Hogy egzisztenciát teremtsen magának, 1941-ben Budapestre költözött, ahol 1961-ig kazánfűtőként vállalt munkát. Ezt követően képeinek eladásából igyekezett megélni.

Tudását többnyire magánúton fejlesztette, noha 1946–48 között elvégezte a Dési-Huber-szabadiskolát, majd egy másik tanfolyamra is beiratkozott. Első kiállítása 1950-ben nyílt meg, a Képzőművészeti Alapba 1955-ben vették fel. Mivel az 1948-ban alapított Képcsarnok vállalat részére rengeteget festett, munkái máig fellelhetők szerte az országban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A megnyitón elhangzott: Makra János inkább csak csoportos tárlatokon vett részt, viszont a Balaton-parti nyári festőiskolákban és a tokaji művésztelepen sűrűn megjelent. Első önálló kiállítását 1967-ben nyitották meg a Fényes Adolf Teremben, Gyulán 1974-ben a Dürer Teremben mutatkozott be. 1976-ban volt még egy tárlata a Dorottya utcai kiállítótérben, 1987-ben pedig a helyi művelődési házban. Utóbbiról fotók is készültek, ezeket Székely Árpád a jelenlévőknek is megmutatta. A fényképeken feltűnik Koszta Rozó, hisz a kiállítást ő nyitotta meg, de látható rajtuk Jász Jolán is, aki a rendezői teendőket látta el.

A gyulavári alkotó 1991. december 3-án hunyt el Budapesten, a rákoskeresztúri köztemetőben nyugszik.

– Ez a kiállítás csak egy első lépés azon az úton, amely remélhetően elvezet oda, hogy Makra János elfoglalja méltó helyét a magyar képzőművészetben – zárta gondolatait Székely Árpád.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A képtárba tervezett programokról Durkó Károly kifejtette, nagy nyári attrakcióra készülnek, hisz a Böhm-gyűjteményből érkezik egy válogatás a nagyterembe. Ez a nagybányai festők mellett német művészeket is felvonultat. Ősszel az új gyulai művésztelep fogja itt megünnepelni fennállása 50. évfordulóját, majd Steigerwald Istvánnak nyílik tárlata.

A március 21-i eseményen egy alkalmi Beatles-formáció két tagja, Téglás Gergely és Fodor Pál működött közre gitárral és énekhanggal. Makra János emlékkiállítása több mint egy hónapig lesz megtekinthető a képtárban, érvényes belépőjeggyel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)