Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kábítószer-fogyasztás miatt kellett kórházba szállítani két diákot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. március 19. 12:30
Kábítószer-fogyasztás miatt kellett kórházba szállítani két diákot
A fiatalok zavartan viselkedtek, majd rosszul lettek

Kábítószer-fogyasztás miatt kellett kórházba szállítani két diákot – tájékoztatta lapunkat Schneider László, a gyulai mentőállomás vezetője. A fiatalok zavartan viselkedtek, majd rosszul lettek, így mentőt hívtak hozzájuk.

Március 11-én két férfihez riasztották az életmentőket: egyikük lesett egy létráról, amelynek következtében csípő és medencesérülést szenvedett, a másik éppen lelépett a létráról, neki a bokája sérült meg.

Március 14-én egy kerékpáros fejsérülését látták el a mentősök, egy nappal később egy fiatal nőhöz riasztották őket, aki gyógyszerrel próbált öngyilkosságot elkövetni. A mérgezése olyan súlyosnak bizonyult, hogy Szegedre szállították. Március 17-én egy méhcsípés miatti allergiás reakció adott munkát az életmentőknek.

Schneider László hozzátette, hogy az egész hétre jellemzőek voltak a sztrókos esetek, mellkasi panaszok és számos epilepsziás rohamhoz is riasztották őket.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)