Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lakossági fórumot tartott Mittag Mónika

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. február 07. 13:40
Lakossági fórumot tartott Mittag Mónika
A képviselő a körzetét érintő fejlesztésekről is beszámolt

Fórumon kérdezhettek Németváros, Belváros és Újváros lakosai Mittag Mónikától, a 4. számú egyéni választókerület képviselőjétől február 6-án a Német Klubban. A rendezvényen a képviselő beszámolt a körzetet érintő fejlesztésekről, Görgényi Ernő polgármester pedig a várost érintő beruházásokról, valamint az idei év terveiről beszélt.

mittag mónikagörgényi ernő és molnár csaba, a mérnöki osztály vezetője

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mittag Mónika a körzetét érintő, 2018-as fejlesztésekkel kezdte beszámolóját. Mint mondta, a legnagyobb volumenű beruházás a Scherer Ferenc utca felújítása volt, amely során kiépítésre került az utcában a csapadékvíz-elvezetés, az úttestet pedig újraaszfaltozták, mindezt 55 millió forintból. A másik nagy beruházás a Pálffy utca gyalogos vashídja volt, amelyet 7,5 millió forintból újítottak fel.

A képviselő elmondta, hogy a körzeti karbantartási keretéből is sikeresen végeztek felújításokat a körzetében: az Erdélyi Sándor és Scherer Ferenc utcákban betonjárdát készítettek, a Hosszú utca és Köröspart utca kereszteződésében forgalmi tükröt helyeztek ki, a Patócsy Ferenc utcában egy lámpát szereltek fel, valamint fásításokra is sor került a körzetben, összesen 236 ezer forint értékben.

Mittag Mónika kiemelte, hogy a körzet intézményeit is igyekszik támogatni: az Ewoldt Eliz óvodában egy új udvari játékot, egy hintát adtak át, összesen 500 ezer forintos költségért, a Németvárosi Óvodában pedig ajtókat szereltek fel 499 forint értékben.

A folytatásban a képviselő azokat a témákat összegezte, amelyeket lakossági kezdeményezésre a képviselő-testület elé tárt az ülések interpellációs órájában: a körzet képviselője felvetette a Budai Nagy Antal utcai híd szűkösségét, az Árpád utcai hársfák problémáját, a Jókai utca aszfaltjának állapotát, a Patócsy utcában található lámpákat, valamint a Blanár utca megnövekedett forgalma miatt is felszólalt a grémium előtt.

Az interpellációk után a választások óta eltelt négy év eredményeit összegezte Mittag Mónika, majd rátért a 2019-es tervekre: többek között szeretné folytatni az Erdélyi Sándor utca járdafelújítását, a Horváth Ferenc utca 1. előtt három darab parkolót alakítanának ki, a Ferencesek tere melletti út egy részét pedig már felújították, idén ezt a beruházást is folytatnák.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A képviselő beszámolója után Görgényi Ernő vette át a szót, aki a városi projektekről számolt a fórum résztvevőinek. A polgármester azzal kezdte, hogy a fejlesztéspolitika alapja a költségvetés, ezért is fontos az indulás: nyolc évvel ezelőtt egy súlyosan eladósodott önkormányzat vezetését vette át a jelenlegi vezetés, így az elsődleges feladat a gazdaság stabilizálása volt.

Ma már az önkormányzatnak lehetősége van arra, hogy saját erőből is megvalósítson beruházásokat, illetve önerőt biztosítsanak olyan fejlesztésekhez, ahol az szükséges. Hozzátette, hogy a gyulai vállalkozásoknak is egyre jobban megy, ezáltal jelentősen megnőtt az iparűzési adóbevétel is, amelyet szintén a fejlesztésekbe forgatnak vissza.

A városvezető kiemelte, hogy a mostani fejlesztéspolitikai ciklusban elsődlegesen az oktatási-nevelési intézmények felújítását végzi el a városvezetés: a tavalyi évben mind a négy állami fenntartású iskolában, így a Dürer Albert általános iskola, a Bay Zoltán általános iskola, az Implom József általános iskola és az 5. Számú általános iskola is megújult részben pályázati forrásból, részben önerőből.

Kiemelt feladat az óvodák felújítása, hiszen az egyértelmű előnyök mellett, ezek a korszerűsítések a város megtartó erejét is növelik, így a 2018-as évben megújult a Boldog Apor Vilmos Katolikus Óvoda. A szociális intézmények is folyamatosan fejlődnek: február elején adták át a Csemeteház bölcsődét, nem sokkal előtte a Szivárvány Napközi Otthont, a tavalyi évben pedig a Zöldkereszt felújított épületét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő elmondta, hogy a közlekedés is kiemelt terület a városban: hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek azért, hogy parkolókat építsenek, de számos helyen fizikailag képtelenség megállóhelyeket kialakítani. Folyamatosak az út- és kerékpárútfelújítások: tavaly felújították a Szent István utca bicikliútját, a napokban pedig elkezdődött a Temesvári úti kerékpárút rekonstrukciója, valamint a városerdei bicikliút kivitelezése is.

A polgármester a 2019-es tervekről és fejlesztésekről is beszámolt az érdeklődőknek: folyamatban van a Szent Miklós park felújítása, amely nyár elejére lehet kész, valamint befejeződik az Almásy-kastély rekonstrukciója is, miután báltermet alakítanak az oldalszárnyban. A két beruházás összesen 1 milliárd forintba került, amelyeket pályázati forrásból finanszíroznak. 108 millió forintból fog megépülni az Eötvös utca-Árpád utca-Béke sugárút kereszteződésében: a tervek készen állnak, hamarosan indul a közbeszerzési eljárás, az építkezés pedig tavasszal kezdik el, majd valószínűleg az ősz elején vehetik birtokba a közlekedők a körforgalmat.

A beszámolók következtek a lakosok kérdései és felvetései. Többen panaszolták a Corvin utca keskenységét, így sokan már a saját házuk előtt sem tudnak megállni autójukkal, pedig még Várakozni tilos tábla is van. Mások a Blanár utca esetében vetették fel ugyanezt, ahol korábban kérték néhányan az egyirányúsítást, de a rendőrség ehhez nem járult hozzá. Görgényi Ernő azt válaszolta, hogy igyekeznek megtalálni a megfelelő megoldást.

A Budai Nagy Antal utca egyik lakója villogó jelzőfényt szeretne az utca hídjához, amely a szűkülő útra hívná fel az autósok figyelmét. A városvezető elmondta, hogy már helyeztek ki táblákat, amely figyelmezteti a közlekedőket.

A felvetések között többek között elhangzott még, hogy az Erdélyi Sándor utca forgalma jelentősen megnőtt, mióta egyirányú lett a Kálvin utca Magvető iskola felőli vége, elmondták, hogy a Tomcsányi utcán megnövekedett a kamionforgalom, mióta zajlanak az építkezések a Szent Miklós parkban, valamint kiemelték, hogy a Béke sugárúton, a hentesüzlet és a Vodafone üzlete előtti gyalogátkelők veszélyesek, a sétálókat gyakran nem engedik át az autóvezetők.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)