Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görgényi Ernő a Fidesz polgármesterjelöltje Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2019. február 07. 13:45
Görgényi Ernő a Fidesz polgármesterjelöltje Gyulán
Galbács Mihály kivételével valamennyi fideszes képviselő újra indul a helyhatósági választáson

A gyulai Fidesz-csoport közgyűlésének döntése alapján Galbács Mihály kivételével valamennyi jelenlegi fideszes önkormányzati képviselő és Görgényi Ernő polgármester is jelölt lesz az őszi helyhatósági választáson – jelentette be Alt Norbert, a párt gyulai elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.  

Görgényi Ernő, Alt Norbert és Kovács József 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Alt Norbert elmondta: múlt héten csütörtökön közgyűlést hívott össze, ahol a gyulai Fidesz tagsága döntést hozott az egyéni választókerületekben indulók és a polgármesterjelölt személyéről. Közölte: a tagság Görgényi Ernő jelenlegi polgármester indulását támogatta.

Kifejtette: a jelöltek névsora júliusban válik hivatalossá, de már most szerették volna egyértelművé tenni a választók számára, hogy kikkel képzelik el a közös munkát. Aláhúzta: olyan kampányt szeretnének folytatni, amely a valós problémákról szól.

Kovács József országgyűlési képviselő, Békés megye gyulai központú választókerületének elnöke jelezte: helyi és megyei tisztújítások is lesznek idén a Fidesznél, novemberben pedig országos kongresszust tartanak.

Hangsúlyozta: a választókerület mind a húsz településén azokat az indulókat támogatja, akiket a helyi Fidesz-csoport jelölt.

Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a gazdaság növekedéséhez „az országos és a helyi politikának szinkronban kell lennie egymással”. Hozzátette: Gyulán stabil, jól szervezett a Fidesz helyi csoportja.

„Örömmel vállalom az őszi megmérettetést, hiszen bőven van feladat az elkövetkező évekre. Nagy megtiszteltetés szeretett városom szolgálata” – fogalmazott Görgényi Ernő.

A polgármester Gyula 1-es számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőjelöltként is elindul az őszi választáson. A 2-es számú választókerületben Ökrös István, a 3-asban Veres András, a 4-esben Mittag Mónika, az 5-ösben Torma Béla, a 6-osban Kónya István, a 7-esben Alt Norbert, a 8-asban Kiss Szabolcs, a 9-esben Kiss Tamásné, a 10-esben Szabó Károly lesz a párt jelöltje.

A városvezető ismertette: a 3. számú választókerületben Galbács Mihály helyett Veres András indulását támogatta a tagság. Görgényi Ernő szerint „a jelölt közmegbecsülésnek örvendő hentesmesterként jól ismeri a kétkezi munka világát, és sikeres vállalkozóként a gazdasági életet is képviselni tudja”. Emellett a külterületeken élők problémáit is jól ismeri, hiszen otthonosan mozog a gyulai tanyavilágban – fűzte hozzá.

A településvezető azt is elmondta: ha a gyulai választók bizalmat szavaznak a Fidesznek ősszel, újra Alt Norbertet és Kónya Istvánt kéri fel az alpolgármesteri tisztségek betöltésére.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)