Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kórházi dolgozók alkotásait állították ki a Pándy Galériában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2019. január 25. 09:27
Kórházi dolgozók alkotásait állították ki a Pándy Galériában
Idén 23 alkotó élt a bemutatkozás lehetőségével

A tárlatot Becsei László főigazgató főorvos nyitotta meg

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Nem mindennapi tárlatot nyitottak meg január 24-én a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Galériájában. A helyszínen az intézmény amatőr alkotó munkatársainak Színekre hangolva című kiállítása látható.

A tárlatot – ahol akvarellek, fotók, csipkék, térplasztikák és költemények mellett egyedi patchworktakarók és hímzések is felbukkantak – Becsei László főigazgató főorvos nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta: tavaly rendezték meg első alkalommal a dolgozók tárlatát, amely a kezdetekkor egy adventi kiállításnak indult. 
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– Tavaly nyolc kolléga mutatkozott be, előbb Békéscsabán, majd Gyulán. Amatőr alkotóktól valódi művészeti alkotásokat láthatunk egy-egy ilyen alkalommal. Azt gondolom, most egy kicsit más szempontból is megismerhetjük azokat a munkatársakat, akik ezeket készítették – emelte ki a kórház főigazgatója. 
 
Az idei kiállításon 23 amatőr alkotó műveit tekinthetik meg a látogatók. A szervezők azt mondják: legalább egy hónapon keresztül biztosan Gyulán maradnak a kiállítás darabjai. 
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)