a díjazottak
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Dr. Libor János-díjat vehetett át Szalai László gasztroenterológus főorvos, Gerebenics-Szín Rózsa intézményi egészségfejlesztő mentálhigiénikus és Vizi Ildikó, a minőségirányítási osztály vezetője június 30-án a Pándy Kálmán-tagkórház Semmelweis-napi ünnepségén, ahol Kórházért kitüntetést, kinevezéseket és dicséreteket is átadtak.
A megjelenteket Becsei László főigazgató főorvos köszöntötte. Felidézte: 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác, az „anyák megmentője”. 1992 óta ez a nap a magyar egészségügy napja.
Kiemelte: Semmelweis ma is példát mutat mindenki számára, hiszen olyan korban élt és dolgozott, amikor az orvostudomány még nem rendelkezett a mai korszerű diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel, ő azonban megfigyeléseivel, tudományos igényességével és rendíthetetlen kitartásával felismerte azt az összefüggést, amely emberek ezreinek életét mentette meg.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Mint mondta, az öröksége nem csupán a kézfertőtlenítésben él tovább, hanem a felelősségvállalásban, az alázatban és a szolgálat eszméjében, ezek azok az értékek, amelyek ma is meghatározzák az egészségügyet.
A köszöntő után következett a díjak és elismerések átadása. A magyar egészségügy napja alkalmából Dr. Libor János-díjban részesült Szalai László, Gerebenics-Szín Rózsa és Vizi Ildikó.
Szalai László az általános orvosi diploma megszerzése után, 1990-ben a gyulai kórház belgyógyászati osztályán kezdett el dolgozni. 1995-ben belgyógyászatból, 1999-ben gasztroenterológiából tett szakvizsgát. 2003-ban adjunktusi, 2010-ben főorvosi kinevezést kapott. Aktív tagja a gasztroenterológiai munkacsoportnak, egykori mentora Libor János volt, akivel közösen – magas színvonalú munkájukkal – betegek ezreinek nyújtottak segítséget. Szakmai felkészültsége, naprakész tudása és a korszerű gyógyító eljárások iránti elkötelezettsége példaértékű.
becsei lászló mondott köszöntőt
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gerebenics-Szín Rózsa 1989-ben általános ápoló és általános asszisztensi képesítést szerzett, majd a gyulai kórház bőrgyógyászati osztályán állt munkába általános ápolóként. 1990-ben letette a felnőtt szakápolói minősítő vizsgáját. 1994-től osztályos oktatói feladatokat, 1996-tól ápolói osztályvezetői feladatokat látott el. 2001 és 2011 között a krónikus belgyógyászati osztályon osztályvezető főnővéri, szakoktatói feladatokat végzett. 2011-től intézményi egészségfejlesztő mentálhigiénikusként dolgozik. Civil szervezetek munkáját segíti életmód-előadásokkal, emellett lelki egészség témában helyi és országos konferenciákon is tartott előadásokat.
Vizi Ildikó 1985-ben szerzett általános ápolói és asszisztensi végzettséget, majd a gyulai neurológiai osztályon kezdett el dolgozni. 1986-ban felnőttszakápolói, 1988-ban EEG-asszisztensi, 1994-ben egészségügyi szakoktatói diplomát szerzett. 1994 és 2001 között a neurológiai osztály főnővére volt. 2016-ban, a gyulai és a békéscsabai kórház integrációját követően a minőségirányítási osztály vezetője lett. Az elmúlt tíz évben munkáját magas szakmai minőség és alaposság jellemezte. A minőségirányítási feladatkörében nagyon sok gyakorlati segítséget nyújtott a klinikumra vonatkozó szabályzatok, eljárásrendek elkészítésében.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az ünnepségen Kórházért kitüntetést kapott Paulik Tibor szülész-nőgyógyász főorvos és Hermanné Száraz Magdolna vezető műtős szakasszisztens. Főigazgatói dicséretben részesült Kolozsvári Edina, Dragán Zsuzsanna, Bujdosó Imréné, Hanyecz Antal, Mészáros Bettina, Nagy Attila Imréné, Pál Ilona, Szatmáriné Schall Anikó, Valánszkiné Baranya Renáta, Varró Beáta és Kántor Zoltán.
A Magyar Ápolási Egyesület díját, a Kossuth Zsuzsanna-ezüstkitűzőt Karsai Emese kapta meg.
Főorvosi kinevezésben részesült Crai Stefan Adrian, Deák Botond, Rózsavölgyi Katalin, Rus Paul Ovidiu, Ruzsa János és Tamasi Albert. Adjunktusi kinevezést vehetett át Fehér Szilárd, Gal Gabriella, Kovács Nóra Anna, Laurentzi Rita, Marosán Endre, Netye Zoltán, Tatay Dóra, Viczei Alexandra és Zsóri Gábor.
Az ünnepségen elismerték a rendszeres véradókat is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
























