Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közúti balesetnél segédkeztek a gyulai mentősök

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. december 12. 16:25
Közúti balesetnél segédkeztek a gyulai mentősök
Az eset során két autó ütközött össze, ketten sérültek meg

Két autó ütközött össze december 5-én nem messze a várostól. A baleset során ketten sérültek meg, egyikük súlyosan, másikuk könnyebben – tájékoztatta lapunkat Schneider László, a gyulai mentőállomás vezetője.

A mentőket december 7-én egy férfihez riasztották, aki szívinfarktust kapott, de sikeresen újraélesztették.

Az életmentőknek ugyanazon a napon el kellett látniuk egy hét- és egy egyéves gyermeket, valamint egy férfit is. Az egyik gyermek epilepsziás rohamot kapott, a másik a fején és az orrán sérült meg, a férfi pedig belenyúlt egy húsdarálóba, így sérült meg az ujja és a karja.

December 9-én egy közúti balesetnél kellett ellátni egy embert, aki a fején és végtagján sérült meg.

Schneider László hozzátette, hogy az egész hétre jellemzők voltak az epilepsziás rohamok, a stroke miatti riasztások és a hasi panaszok.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)