Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Salátakészítésben mérték össze tudásukat a gyerekek a gyulai Magvetőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. november 09. 08:45
Salátakészítésben mérték össze tudásukat a gyerekek a gyulai Magvetőben
Az iskolában már hagyomány az egészséges ételek versenye

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Salátakészítő versenyt rendeztek november 8-án a Magvető református általános iskolában. A programra az iskolai Egészséghét keretében került sor, a cél az volt, hogy a diákok még jobban megismerjék és megszeressék az egészséges ételeket.

A helyszínen megtudtuk, 13. alkalommal rendezték meg az eseményt, amelyre idén 19 csapat nevezett be. A szabályok szerint gyümölcs- és zöldségsalátákkal indulhattak a megmérettetésen.

Az Egészséghéten idén főként arról volt szó, mit kell tennünk annak érdekében, hogy egészségesek legyünk. A gyerekeknek bemutatókat is tartottak, így a legkisebbek kipróbálhatták a tüsszentésszimulátort és az okostányért. Mindezeken túl a keringési rendszerünkről is tartottak előadást, és az alkoholfogyasztás káros hatásait is sorra vették egy bemutatón. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Munka közben néhány alkalmi séfet is szóra bírtunk, akik kérdésünkre elmondták: ez alkalommal egy különleges salátát készítenek, amelynek a receptjét az interneten találták. 

– Ebbe a salátába kell medvehagyma, méz és mustár, de egy kevés sajt és sonka is kerül a salátakeverék mellé – árulta el lapunknak a hatodikos Perlaki Barnabás a csapat titkos receptjét.

Idén a zsűritagok Ambrus György Krisztián, Bondár László, Kilyén Imre voltak, akik kérdésünkre elárulták, hogy az ízharmónia mellett a tálalás módját és a szezonalitást is figyelembe veszik az értékelés során.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)