Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is diákvetélkedővel emlékeztek Erkel Ferencre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. november 08. 09:11
Idén is diákvetélkedővel emlékeztek Erkel Ferencre
Idén hét csapat indult a megmérettetésen

Erkel Ferenc születésének évfordulója alkalmából a zeneszerző életművéhez kapcsolódó zenetörténeti vetélkedőt szervezett az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. november 7-én. A zenei kihívást az Erkel Ferenc Emlékházban tartották. A diákoknak szóló verseny főbb témakörei a szerző élete, munkássága és zeneművei voltak.

idén is megrendezték az erkel zenetörténeti vetélkedőt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogy a helyszínen megtudtuk: az idei versenyen hét csapat vett részt, mindannyian három fővel indulhattak.

– Ez alkalommal is a 11 és 18 év között fiatalok jelentkezhettek, akik zenefelismeréssel, filmrészletekhez kapcsolódó kvízzel és az emlékházat bemutató kérdésekkel találkoztak a két és fél órás megmérettetésen – mondta el lapunknak Deákné Geszterédi Ágnes, az esemény szervezője. 

A tavalyi győztes csapat – néhány új taggal – idén is benevezett a versenyre. Az implomos felsősök lapunknak elárulták: minden évben szorgalmasan készülnek a versenyre, és felkészítőjük, Garami Veronika, külön feladatlapot és információs anyagot ad nekik segítségképp. A fiatalok kérdésünkre sem tippeltek, csak annyit mondtak: szeretnének minél jobb helyezést elérni, annyi a legfontosabb, hogy utolsók ne legyenek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)