Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai értékekről beszélgettek az Erkel Ferenc Emlékházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. szeptember 20. 09:00
A gyulai értékekről beszélgettek az Erkel Ferenc Emlékházban
A programon több korosztály ismerhette meg a város értékeit

A németvárosi olvasókör hagyományainak felélesztése című projekt újabb előadása zajlott le szeptember 19-én az Erkel Ferenc Emlékházban. A szervezők hitvallása szerint a mintaprojekt lényege, hogy a gyulai településrészben élők jobban odafigyeljenek kulturális, történeti értékeikre, hagyományaikra és természetesen egymásra is.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A szerdai eseményen arról beszélgettek a megjelentek, hogy hogyan lehet gazdaságfejlesztő módon a mai viszonyokra adaptálni a feltárt helyi értékeket, tradíciókat. Emellett szó volt a kulturális közösségfejlesztésről, az önkéntességről és az esélyegyenlőségről is. 

Ezen a napon Sipos Andrea, az NMI Békés Megyei Irodájának irodavezetője és Bagyinszki Zoltán, a Gyulai Települési Értéktár Bizottság titkára tartott előadást. 

Bagyinszki Zoltán, lapunknak elmondta, úgy gondolja, hogy minden lehetséges fórumon szükség van a helyi értékek népszerűsítésére.

– Gyulán nagyon könnyű helyzetben vagyunk, mert rengeteg értéket találunk. Ilyen például a gyulai kolbász, Erkel életműve, a helyi kunhalmok és több más olyan érték, amelyet érdemes a helyi értéktárba ajánlanunk. Ha  országos szinten is elismerésre méltó egy érték, akkor akár hungarikum is lehet belőle, ahogy lett a helyi kolbászból – részletezte Bagyinszki Zoltán, aki előadásában arra is kitért, hogyan lehet a helyi értékeket minél több itt élővel és városba látogatóval megismertetni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

– Hasznosak lehetnek a hasonló előadások, mert fontos, hogy necsak tudjunk róluk, hanem világosan lássuk azt is, hogy értékekről beszélünk, amelyek ha kapnak egy ilyen címkét, akkor talán mi is jobban értékeljük őket – részletezte.

A program második felében Sipos Andrea tartott előadást, aki azt ismertette, hogy a gyakorlatban egy-egy helyi érték hogyan válhat hungarikummá, és hogy a helyi értékeit egy-egy város és közösség hogyan tudja a saját hasznára fordítani.

 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)