Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizenöt évvel ezelőtt hunyt el Farkas Imre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. szeptember 12. 16:05
Tizenöt évvel ezelőtt hunyt el Farkas Imre
A mentőtiszt kezdeményezésére jött létre 1992-ben a Gyulai Mentőalapítvány

Immár 15 éve, hogy tragikus körülmények között eltávozott közülünk Farkas Imre mentőtiszt, aki a Gyulai Mentőalapítvány kuratóriumának első elnöke volt.

Imre 1977-ben gépkocsivezetőként kezdett el dolgozott a gyulai mentőállomáson. Az évek alatt mentőápolói, végül mentőtiszti végzettséget szerzett. Munkáját a nagyfokú szakmai elhivatottság, a mentőszolgálat és a mentőmunka iránti elkötelezettség jellemezte.

1992-ben az ő kezdeményezésére és szervezőmunkájának köszönhetően alakult meg a Gyulai Mentőalapítvány. Haláláig az alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét töltötte be. Fáradhatatlan munkájának köszönhetően alapítványunk napjainkban is sikeresen működik, és nagyon sok mentéstechnikai eszközzel, illetve más módon is támogatja a gyulai mentőállomás és az itt dolgozók munkáját, segíti a bajba jutott emberek ellátását.

 

A Gyulai Mentőalapítvány kuratóriuma és a Gyulai Mentőállomás munkatársai

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)