Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dr. Görgényi Ernő: mindenkor ki kell állnunk Magyarországért

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. augusztus 20. 23:26
Dr. Görgényi Ernő: mindenkor ki kell állnunk Magyarországért
Gyula város polgármesterének augusztus 20-án elmondott ünnepi beszédét közöljük

Sziklára építette házát. (Máté 7.24.) Íme István, Magyarország királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs emberről, aki sziklára építette házát. Az ő háza a ti házatok. A királynak ugyanis, mivel ő kormányoz, az a hivatása, hogy az egész nemzet közös javának első szolgája legyen.”

dr. görgényi ernő, gyula város polgármestere a tószínpadon mondta el ünnepi beszédét

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tisztelt Ünneplő Közönség!

E szavakat az azóta szentté avatott II. János Pál pápa intézte a Hősök terén összegyűlt magyarok százezreihez 1991.augusztus 20-án.

Szent István műve, mint minden igazán nagy mű, egy álommal kezdődött. Az ősi magyar fejedelem, Ügyek felesége, Emese álmával. A gyermekét váró Emesének álmot sugallt a turulmadár, melyben az asszony méhéből idegen földön kiterebélyesedő folyó eredt. Ez az álom azt jelentette, hogy születendő fia kivezeti népét Levédiából, új hazára lelnek és utódai dicső királyok lesznek. A gyermek neve Álmos lett, Árpád apja. S valóban, új hazára leltek és utódaik ma is dicső uralkodókként élnek emlékezetünkben.

S a megtalált haza volt az a szikla, melyre Géza fejedelem, s fia, István király megépítették azt a házat, a keresztény Magyarországot, amely több mint ezer év elteltével is itt áll, Európa közepén. A mű kiállta az idő próbáját, pedig megpróbáltatásból bőven mért a sors nemzetünknek, országunknak.

Már a kezdet is küzdelmes volt. Krisztus születése után 972 esztendő telt el, amikor is a magyarok új hazájától Keletre és Nyugatra lévő két birodalom, a Bizánci- és a Német-római császárság kiegyezett egymással. A Kárpát-medencében élő magyarság először került nagyhatalmi harapófogóba – és sajnos nem utoljára. Ezeréves történelmünket a két pogány közötti lét küzdelmei határozzák meg azóta is. Az, hogy a magyar királyság a késő középkor egyik meghatározó európai államává vált, amelyet egy évezred elteltével is építhetünk tovább, annak köszönhető, hogy Géza fejedelem és Szent István jól tudták, hogy mit kell tenniük, és volt bátorságuk, erejük és eszük is ahhoz, hogy végrehajtsák terveiket.

A megmaradás feltétele pedig a Nyugattal történő megbékélés, kiegyezés volt, melyhez a keresztényi megtérésen, a római kereszténység felvételén át vezetett az út. Géza és István világosan látták, hogy csak a keresztény Magyarországnak van jövője.

Ám ez a döntés egyúttal fájó sebeket is ejtett a nemzet testén és lelkén, merttestvérharcok megvívása árán kellett végigmenni a kijelölt úton. Ma már azt is tudjuk, hogy ezeket a harcokat nem lehet leegyszerűsíteni a pogánynak nevezett ősi hiten lévő magyarok és a keresztény hitre tért magyarok közötti csatározásokká. Szent István ellenfelei között sokan már korábban keresztény hitre tértek, csak éppen nem a római, hanem a bizánci egyház híveiként. Ám első királyunk jól tudta, hogy az ország megmaradását és gyarapodását szolgáló békét csak a Nyugattal való kiegyezés, a római keresztény hit hozza el. Ennek zálogaként a Német-Római Birodalommal való megbékélést követően az ország belső egységét kellett létrehoznia. Kénytelen volt leszámolni mindazokkal, akik hatalmi igényeikkel veszélyeztették az ország békéjét, népünk megmaradását.

A véres harcok Koppánnyal kezdődtek, aki nem fogadta el, hogy Gézát fia, István követi a trónon, nem pedig az ősi szokásoknak megfelelően a nemzetség legidősebb tagja. Talán nem széleskörben ismert tény, hogy Koppány legyőzésével István nem szerezte meg az egész Magyarország feletti hatalmat. Ezt követően több testvérháborúban folyt még a magyar vér a Kárpátok között. Először Szent István és nagybátyja, az erdélyi Gyula közötti harcok, végül az Ajtony felett aratott győzelem kellett ahhoz, hogy majd’ 30 év alatt István keresztény királysága kiterjessze hatalmát a Kárpát-medence egészére.

Ekkorra Szent István már Európa-szerte elismert és tisztelt király volt. Egy független ország vezetője. Első királyunk ugyanis nem csupán azáltal épített rendkívül erős alapot országának, hogy a nyugati orientációt választotta, de azzal is, hogy mindezt nem egy vazallus állam uralkodójaként tette. István nem a német császártól, hanem II. Szilveszter pápától kért és kapott koronát, így sikerült a németországitól független magyar egyházat és magyar államot teremtenie.

A Szent István megkoronázása óta eltelt 1018 esztendő Magyarország függetlensége, időnként megmaradása érdekében folytatott küzdelmeinkről szólt. A Német-Római Birodalom seregei, a tatárok, a törökök, a labancok, a nácik, a szovjetek próbálták hol leigázni, hol egyenesen megsemmisíteni országunkat. De eleink újra és újra megvédték. Semmitől sem riadtak vissza, ha a haza, a keresztény értékrendre alapított magyar létforma megvédése volt a tét.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Itt, a 600 éves gyulai vár tövében adott a hely szelleme, hogy mindezt átérezzük. Elég, ha felelevenítjük 1566 forró nyarát, melyről a költő Zrínyi Miklós ekképpen írt:

 

„Harminckétezer török megszállá Gyulát,

Petrafbesáncolá az maga táborát,

Negyven ágyuvalkezdé törni bástyáját,

És földre rontani szép fejér kűfalát.”

 

Heroikus küzdelem volt. A védők a legoptimistább becslések szerint sem lehettek többen 2000 főnél. A török haderő nagysága így mindenképp sokszorosa volt a magyarénak

Ez a maroknyi vitéz mégis 9 héten keresztül hősiesen helytállt, küzdött és tartotta a várat, ami akkor és ott egyenlő volt Magyarországgal és Európával. Annak ellenére kitartottak, hogy gyakorlatilag semmilyen esély nem volt a felmentő sereg megérkezésére. Ígéret persze akadt, de a gyulai várvédőket a bécsi udvar csak hitegette, végül magára hagyta.

Gondoljunk bele: milyen érzés lehetett a végvári vitézek egyikeként a gyulai várfalról farkasszemet nézni a köröskörül elterülő többtízezres török haderővel, akik csak arra vártak, hogy végre elpusztíthassák a maroknyi várvédőt! Vérfagyasztó lehetett a látvány, egy mai ember valójában el sem tudja képzelni.

Ám a várvédőknek eszükbe sem volt megfutamodni, kitartottak amíg csak lehetett, mert hittek Magyarországban és Jézus Krisztusban, ahogyan Szent István király is. A török elleni végvári harcok történetében nem volt példa a gyulaihoz hasonlóan hosszú ostromra!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Történelmünk egyik nagy tanulságát a hadvezér Zrínyi Miklós fogalmazta meg, amikor azt írta: „Az mi régi szent István királyunknak koronája semmi a pallosa nélkül.”

Amikor harcoltunk, annak mindig volt eredménye. A 150 éves török hódoltság alatt sem volt egyetlen pillanat sem, amikor a három részre szakadt országban élő nemzet feladta volna a reményt, a hitet Magyarország feltámadásában. Végig küzdöttünk az oszmán hódítók ellen.

A Habsburg-elnyomásra előbb a Rákóczi-szabadságharccal, majd az 1848/49-es forradalommal és szabadságharccal válaszoltunk. Küzdelmeink gyümölcse a kiegyezés volt, amely elhozta azt a milleniumi virágzó Magyarországot, amely iránt a mai napig nosztalgiázunk.

Az ’56-os szabadságharccal pedig nagymértékben járultunk hozzá a szovjet rendszer négy évtizeddel későbbi összeomlásához, amely elhozta nekünk a ma is élvezett szabadságot és országunk függetlenségét.

Ám ha Szent István koronája mellől elhagytuk pallosát, annak országvesztés lett a következménye. Száz éve fejeződött be az első világháború és egy évszázada lesz az ősszel annak is, hogy elkezdődött az az őszirózsás forradalomnak nevezett hazaárulás, melynek eredményeképpen elvesztettük országunk 2/3-át, vele nemzetünk 1/3-át, mert nem voltunk képesek küzdeni Szt. István országáért. Ugyanis ne áltassuk magunkat! A trianoni országvesztésért elsősorban nem az első világháború győztes nagyhatalmait és nem a környező népeket kell okolni, hanem igazából saját magunkat. Mi magyarok voltunk azok, akik a kellő időben nem harcoltunk országunkért. Ez a szomorú igazság.

Történelmietlen az a kérdésfeltevés, hogy mi lett volna, ha a háború végén a hazaáruló Károlyi Mihály kormánya nem szereli le a magyar honvédséget, ezzel védtelenül hagyva az ősi határokat. Erre a kérdésre nincs válasz, nem tudhatjuk, milyen eredménnyel járt volna a küzdelem. Azért nem tudhatjuk, mert meg sem próbálták. A Károlyi-félék másoktól, az antantországoktól várták, hogy azok érvényesítik majd a magyar érdekeket. Az eredménytől azóta is szenvedünk gazdasági-, politikai- és mentális értelemben egyaránt. Felelős államférfi, felelős politikus sosem várhatja más államok vezetőitől, hogy azok képviseljék a magyar érdekeket.

Azt tehát sajnos már sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha Károlyiék nem hajtják igába a nemzet fejét, hanem vállalják a harcot a hazáért. Azt azonban jól tudjuk, hogy a törökök, akiknek országát az I. világháború után ugyanígy szerették volna szétszabdalni, mint a miénket, megvédték országukat. Szembeszálltak a hódítókkal és győzelmet arattak. Nekik nem Károlyi gróf, hanem Kemal Atatürk tábornok jutott, aki nemcsak felismerte, de érvényesíteni is kész volt a török nemzet érdekeit.

Mindebből tanulva tudnunk kell, hogy mindenkor ki kell állnunk Magyarországért, mert helyettünk azt senki más nem fogja megtenni. Mi, ma élő nemzedékek szerencsések vagyunk, mert Európa konfliktusai nem a csatatereken dőlnek el, hanem a tárgyalóasztalok mellett. De a tárgyalótermek falai között is küzdeni kell a hazáért, Magyarország szuverenitásáért, mert ez a kötelezettség is Szent István öröksége! Azok a méltó örökösei első szent királyunknak, akik az erős nemzetek által alkotott Európai Unióért küzdenek, akik fellépnek a nemzeti értékeket feloldó és így eltüntető, a zsidó-keresztény értékeket megtagadó, bizonytalan identitású Európai Egyesült Államok ellen!

Tisztelt Hölgyeim és Uram!

A magyarok közössége akkor tud igazán szabadon ünnepelni augusztus 20-án, amikor szabadon megélheti keresztény értékeit a független Magyarországon. A történelem világosan megmutatta számunkra, hogy idegen elnyomás közepette nem ünnepelhetjük igazán szabadon és örömmel Szent István ünnepét.

Volt erre példa bőséggel. Sokan vannak köztünk, akik még átélték azt a kort, amikor Szent István helyett a sztálinista alkotmányt kellett éltetni augusztus 20-án. Azonban nem élnek már olyan egykori gyulaiak, aki még emlékezhetnének 1919. augusztus 20-ára, amely a román hadsereg megszállása alatt jött el. A levéltárak azonban megőrizték e nap történetének szomorú lenyomatát, az egykor népszerű és tekintélyes Békés című lap aznapi számát. Az újság nagyrészt üres címlappal jelent meg, a lap tetején csupán egyetlen mondattal: „Szent István király”. S a cím alatt semmi, csak a fehér lap.

A tekintélyes orgánum egy évvel későbbi számából tudható meg ennek oka. Idézem az 1920. augusztus 18. napján megjelent írást: „Szent István király napja. A háború lezajlása óta első ízben derül ránk a magyar nemzet és nép ősrégi emlékünnepe, az első koronás nagy magyar királynak szentelt ünnep. Ma egy éve az ünnep méltatását és magasztosságát tárgyaló összes cikkeinket a román cenzúra kíméletlenül keresztülhúzta azon indokolással, hogy ez nem Magyarország, hanem mindörökre Nagy-Románia, sőt szerkesztőségünknek egyik ellentmondó és vitatkozó tagját letartóztatással, lapunkat betiltással fenyegette meg, később pedig a felelős szerkesztőt hadbíróság elé citálta.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Augusztus 20-án gondoljunk arra is, hogy határon túli magyar testvéreink már száz éve nem ünnepelhetik Szent István király emlékezetét oly szabadon, mint ahogyan mi tesszük. Becsüljük meg hát kellőképpen, hogy egy szabad, demokratikus, független országban élhetünk és élhetjük meg ünnepeinket, melyek összekötnek bennünket!

Magyarország népe a szovjet megszállást követően elsőként 1991-ben ünnepelhette először felszabadultan augusztus 20-át. II. János Pál pápa ez alkalomból nem csak a múltunkról, de a jövőnkről is beszélt, nagy bizalommal, imígyen: 

István király ezt a házat ezer évvel ezelőtt őseiteknek építette, és rajtuk keresztül a magyarok minden nemzedékének, akik azóta követik egymást országotokban. Tovább élnek ők és tovább folytatják ugyanannak a háznak az építését, amelynek alapjait Szent István vetette meg.”

Úgy legyen!

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)