Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rosencrantz és Guildenstern halott

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor György • KULTÚRA • 2018. július 16. 10:00
Rosencrantz és Guildenstern halott
Az Aradi Kamaraszínház rendezője, Tapasztó Ernő leporolta az 1966-os szövegkönyvet

 

Fotó: Kiss Zoltán

Tom Stoppard 1966-ban megjelent világhírű darabját mutatták be a Gyulai Várszínház 55. évadának 14. Shakespeare Fesztiválján a várszínpadon.

Tom Stoppard (1937–) cseh származású angol drámaírót sokan a 2012-es Anna Karenina, a 2001-es Enigma filmek forgatókönyvírójaként ismerhetik. Leginkább viszont arról, hogy Shakespeare-rel való kapcsolata meghozta neki az Oscar- és a Golden Globe-díjat (az 1998-as Szerelmes Shakespeare legjobb eredeti forgatókönyve). Az Aradi Kamaraszínház rendezője, Tapasztó Ernő gondolt egy nagyot, és leporolta az eredeti szövegkönyvet, újrafordíttatta azt Nótáros Lajossal, helyreigazította Fekete Rékával, és teremtett egy olyan abszurd darabot, amely visszaidézi a 1970-es évek posztmodernjét. A díszletek Albert Alpár, a jelmezek Papp Janó remekművei. Mindehhez még megnyerték a brit Tiger Lillies zenekart, akik önmaguk tevékenységét brechti punk kabarénak nevezték – a siker velük együtt garantált. Az ő zenéjük magyarázta, bonyolította, értelmezte át a szövegkörnyezeteket, osztotta egységekre a totál szétvert darabot – a jelet a zenei átkötésre egy nagy ordítással mindig Polonius/Sírásó (Lovas Zoltán) adta meg.

 

 

Fotó: Kiss Zoltán

A töredezettség és az elidegenítés a nyelvhasználatban is megmutatkozott. Az angol és magyar nyelvet a színészek felváltva használták (noha csak a nők). Dicséretes, hogy az Ophéliát alakító Alexandra Gîtlan román anyanyelve ellenére a magyar és angol szöveget is szépen megtanulta és ejtette, nem beszélve arról, hogy egész este egy vízzel teli koporsóban kellett remekelnie. A színészek kriptában keltek ki koporsóikból, oda is tértek vissza a legvégén. Porból ébredtek, porrá lettek. Senki sem döbbent rá, hogy halott, párhuzamosan játszódott a jelen és a múlt. A túlvilágon ugyanakkor mindig jelen van. Erre Rosencrantz (Tege Antal) döbbent rá, aki meg is ijedt az örökkévalóságtól, amely épp a halállal kezdődik. Egy pillanatra sejlik fel, hogy ő már nem is él – eszembe jut a Hatodik érzék című film hidegrázós jelenete: a nagy felismerés. A történetben eleve két olyan emberről van szó, akik soha sem jönnek rá, hogy megölték őket, főleg annak okára nem. Rosencrantz és Guildenstern (Gulyás Attila) sokáig nem is gyanítják, hogy tulajdonképpen már halottak. Belekeveredtek egy történetbe, amely számukra éppolyan rejtélyes, mint a nézőnek. Eredetileg ők két lóti-futi mellékszereplő, akik most parancsra kényszerültek főszerepre.

 

 

Fotó: Kiss Zoltán

Hamlet királyfi (Lung László Zsolt) áruló barátai, kémek, besúgók, alázatos hitszegők, egymással felcserélhető, kisstílű figurák. Az előadás során változik a szerepük is, olykor egyikük látszik értelmesebbnek, gondolkodóbbnak, olykor a másik, közben még a saját identitásukat is elveszítik, maguk sem tudják, melyikük Rosencrantz és Guildenstern. Találós kérdések sorát teszik fel egymásnak, pénzérmét dobálnak (amely mindig fej, mert mindig ugyanaz történik, de sohasem ugyanúgy), fülelnek, túllihegik a parancsokat, mobiltelefon-jedicsatát vívnak, de semmilyen tevékenységük nem visz előre az úton. Közben a színpadon megy az eredeti Hamlet története: ármány, szerelem, összeesküvés, bosszú és gyors halál, és ők semmit sem értenek az egészből. Kívülállók, keresik szerepüket, létük értelmét, helyüket a világban.

 

 

Fotó: Kiss Zoltán

A darab alapvetően vígjáték, de létezésünk alapkérdéseivel szembesíti a nézőt, miközben a két főszereplő céltalanul bolyong az eredeti darab díszletei között. Olyan, akár a becketti Godot-ra várva, csak ők Hamletet várják, aki el is jön, de már halott, ahogyan mindenki, hiszen eleve sírból lépnek ki. Egy nagyszabású danse macabre az egész szín. Elviselhetetlen a kripták magánya, szellemhangok, kiabálások (Ophelia, Guildenstern) töltik be a teret, a sírásó és később a többi valóságot imitáló szereplő is csak az alkohol kábulatával tudják elviselni az élet súlyát. Mert az élet bűn, mindenki tisztulni vágyik, hol feloszlik (Hamlet szétszórja Polonius hanvait), hol megmosdik (Ophélia vízkoporsója vagy Hamlet leszódázása). A rezonőr éppen a Gonzagót játszó udvari színész (Megyeri Zoltán), aki maga is eljátssza a nagy Halált – színház a színházban.

 

 

Fotó: Kiss Zoltán

A nagy élvezettől a nagy halálig vezet Gertud (Éder Enikő) útja is, ugyanaz a remegés dönti mérgezése után a koporsóba, mint amelyet Claudius (Köleséri Sándor) kéje váltott ki belőle korábban. Számos groteszk elem ütközése bomlasztja a klasszikus értelmezést, mindent átitat a kéj- és a birtoklási vágy. Claudius egy 132 cm-es, alacsony termetű király, aki iszonyatos dühvel majszol szét egy ananászt és egy mangót, kóros uralkodási vágya dacára végül Ophélia kezétől fullad vízbe. A Tragédiajátszó (Iulia Pop) csak angolul szólal meg, egy szexrabszolga, ugyanakkor egy Macskanő hajlékonyságával hódít. Hamlet a klasszikus elképzeléstől eltérően igen húsos (noha az eredeti Shakespeare szövegben is ez áll: fat and complacent), olykor együgyű, olykor tudatos és eltökélt filozófus. A Sírásó az őrület határán fröcsköli szét a vizet és sört. A kezdetben R & G szemhéjain virító obulusok eső formában érkeznek a végítélettel. Mindenkit megfizetett a rendező, mindent átitat a halál, minden néző megérkezik a vég kezdetéhez, már magunk sem tudjuk, hogy kik vagyunk ebben a végtelen mátrixvilágban.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)