Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Háromszázezren figyelnek a gyulai evangélikus templomra a hétvégén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2018. június 01. 19:58
Háromszázezren figyelnek a gyulai evangélikus templomra a hétvégén
A Magyar Rádió a fürdővárosból közvetíti az istentiszteletet vasárnap

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

A gyulai evangélikus templomból közvetíti az istentiszteletet vasárnap a Magyar Rádió. A helyi gyülekezetvezető, Pápai Attila igehirdetését mintegy háromszázezren hallgatják majd országszerte és a határon túl.

Pápai Attila lapunk megkeresésére elmondta: Gáncs Péter püspök tavaly ősszel vetette fel, hogy Gyulán is tarthatnának olyan istentiszteletet, amelyet a Magyar Rádió közvetít.

Mint megtudtuk, a fürdővárosi gyülekezet lelkészének januárban egy tájékoztatón kellett részt vennie, ahol felkészítették a közvetítésre. A rádió munkatársai egy héttel ezelőtt felmérték a gyulai templom adottságait, a technikai beállásra pedig szombaton kerül sor – számolt be a részletekről a tiszteletes.

Kiemelte: a Magyar Rádió által közvetített istentiszteleteket mintegy háromszázezren szokták hallgatni itthon és a határon túl. Hozzátette: a közvetítés valamennyi felekezethez szól.

– A Szentháromság ünnepe utáni első vasárnap az úgynevezett ünneptelen félév kezdete. A prédikációmban azonban igyekszem kiemelni: szó sincs arról, hogy ez ünnep nélküli lenne, hiszen minden vasárnap, sőt mindennap ünnepelhetünk. Az igehirdetési alapige a tanítványok elhívása. Ez ad okot számunkra az ünnepre, hiszen elhívottjai lehetünk Jézus Krisztusnak – aki feladattal is megbíz bennünket –, és mi igent mondhatunk a hívására – ismertette az istentisztelet témáját Pápai Attila.

Arról is beszámolt, hogy a különleges alkalomra meghívást kapott az Erkel Ferenc Vegyeskar, amely az igehirdetés után egy rövid koncertet ad a templomban. Jelezte: a közvetítésről a Magyarországi Evangélikus Egyház országos lapja, az Evangélikus Élet is hírt adott, az újságban egész oldalas cikk jelent meg Gyuláról és a gyulai gyülekezetről.

A közvetítés 10.04-től hallható a Magyar Rádióban. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)