A Gyula környéki régészeti lelőhelyeket még a 90-es években, a Magyarország Régészeti Topográfiája elnevezésű munka kapcsán rendszerezett terepbejárással feltérképezték. E meghatározások szerint Gyula környékén a hatszázat, Gyulavári környékén pedig a százötvenet is meghaladta a lelőhelyek száma, amely az azóta eltelt időszakban összességében közel nyolcszázra gyarapodott. Az így birtokukban lévő előzetes adatok alapján a paradicsomi terület egyik lelőhelyén vaskori, azaz szkíta és szarmata kori települést, a másik területen, 100 méterrel arrébb pedig bronzkori és Árpád-kori települést vártak a régészek. A földben megbújó késő avar kori temető igazi meglepetés volt.
Késő avar kori temető
– A felszíni leletek alapján csak települések voltak feltételezhetők, temetőről egyáltalán nem tudtunk – beszélt az ásatásokról Liska András, a Békés Megyei Múzeumok Erkel Ferenc Múzeumának munkatársa, a feltárások vezetője a Gyulai Hírlap Online-nak. – Csak a humuszréteg letakarítása után derült ki, hogy a paradicsomi lakótelephez közelebb eső lelőhelyen egy késő avar kori temető is található, melynek emlékei mindeddig nem látszottak. Jelzés volt rá, hiszen a beruházás területétől délre egy kunhalom található, és tudtunk a védett régészeti lelőhely területén való temetkezésekről.
– Az első lelőhelyen feltártuk a szarmata, illetve szkíta kori településnyomokat – folytatta Liska András –, félig földbe ásott, mélyített házakat, hulladékgödröket, kemencét; és egy széles vízelvezető árok nyomait is megtaláltuk. Ugyanakkor egy szkíta kori idős hölgynek a sírját is feltártuk ezen a területrészen. A másik, a paradicsomi lakótelephez közelebb eső lelőhelyen egy összesen 72 sírból álló temetőrészletet tártunk fel, melynek három oldalát sikerült lehatárolni. A temető északi részén a telekhatár a kutatásoknak is határt szabott, ezért nem tudjuk pontosan, hol ér véget, illetve ezen a területrészen feltételezhető még néhány sírhely.
A mai falusi temetőkhöz hasonlatosan a feltárt sírok sorokba rendeződve helyezkedtek el, tájolásuk nyugat-keleti, ezért a munkálatok elején a népvándorlás korától egészen az Árpád-korig feltételezhették kutatói a temetőt. A pontos beazonosítás első lehetőségét egy kislány sírja adta a régészek kezébe, melyben a korszak, vagyis a késő avar kor temetkezéseire jellemző leleteket találtak. Így például két gyönyörű, bronzból készült gyöngycsüngős fülbevalót. Az ebből a korszakból származó sírok száma 71, a késő avart megelőző gepida korszakból pedig egy sírt találtak. E gepida sír a közeli halom, azaz kurgán tetején lévő temetkezési hellyel hozható kapcsolatba. A teljesen feldúlt sírban egy szépséges, kétoldalas csontfésűre leltek, a három csontlemezből kifaragott, karcolt mintázatú tárgy igazi ritkaság.
Kettős honfoglalás
Az avarok, az eurázsiai nomád nép Kárpát-medencei tartózkodását két korszakra bontják a történettudósok. A korai avarok a 6. század második harmadában, 568-ban érkeztek a Kárpát-medencébe. Az egységes avar leletanyag azonban a 670–800-as években megváltozik, ez az időszak a késő avar kor, amikor egyes kutatók szerint maga az etnikum is átalakul.
– Vagyis avaroknak nevezzük őket – emelte ki Liska András –, de valójában más népességről van szó, melynek leletei a honfoglaló magyarsággal is kapcsolatban vannak, és ezért különösen fontosak számunkra.
A késő avarok egy részét a László Gyula régészprofesszor által kidolgozott kettős honfoglalás elmélete magyarnak tartja. Az elmélet szerint ugyanis a magyarság két, egymást követő alkalommal, 670 körül és a 9. század végén szállta meg a Kárpát-medencét. Az első „érkezés” emlékét őrzi a késő avarok, az úgynevezett griffes-indás kultúra leletanyaga. A griffes motívum belső-ázsiai, míg az indás motívum volgai eredetre utal, melyből a késő avar nép nem egységes etnikai összetételére következtethetünk. László Gyula szerint népünknek törökös és finnugor gyökerei is vannak, elméletét többek között krónikáink és más írásos források anyagai, mondavilágunk és szimbolikája, illetve nyelvünk alapján igyekezett alátámasztani.
A sírrablók
– Az ásatás kezdetén a leletek nagyon csekély számban jelentkeztek – folytatta Liska András –, majd szép lassan kiderült, hogy egy majdnem teljes egészében kirabolt temetőt találtunk, melyből így az igazán szép és értékes leletek már hiányoztak. Ennek ellenére számos érdekességet találtunk. Rögtön a második feltárt sírban egy vassarlóra leltünk, melyet nem mint munkaeszközt, hanem mint kultikus tárgyat helyeztek a halott férfi mellé. A mellette lévő női sírban egy vaskést találtunk, ami igen ritka tárgy női sírokban, valószínűsíthető, hogy ebben az esetben is a túlvilági útra szánt eszközként és nem mindennapos használati tárgyként került a kés a sírgödörbe. Munkánk csöppet sem volt könnyű, mivel a feltárandó területen korábban egy bronzkori, majd egy szarmata kori település is létezett, melyre a késő avar kori temető épült rá harmadik rétegként. A különböző korszakok között hiába telt el több száz esztendő is, nem egymásra rétegződnek, hanem egymást vágják, azaz közvetlenül egymásba épültek bele. A sírrablók pedig módszeresen kiásták a sírokat, így mi már a jelen korban az ötödikek voltunk, akik ugyanazt a területet megásták – beszélt a feltárás nehézségeiről, s a sírrablók szisztematikus „munkájáról” Liska András, hangsúlyozva, hogy a feldúlt, kirabolt lelőhelyek feltárását is ugyanúgy kell dokumentálni, mint akár a legteljesebb épségben megőrződött leletegyütteseket, hiszen a mai tudásunk birtokában nem sejthetjük, a későbbi korok tudósai milyen adatokból, leletekből, emlékekből lesznek majd képesek újabb információkat kicsalogatni.
Rangjelzése volt az öv
A régészek által feltárt késő avar kori síroknak körülbelül 10%-ából származik tárgyi leletanyag, ennek egy része a korabeli viselethez tartozott hozzá, más része pedig a mindennapi életben használatos különféle eszköz. A mindennapok használati tárgyai egy-egy szertartás, így a temetkezés során is többletjelentéssel gazdagodhattak, a földi lét s az azon túli világ(ok) közötti kapcsolat hordozóivá válhattak. A sírrablók eredményes ténykedésének következménye e csekély számú tárgyi leletanyag, ám Liska András régész és munkatársai a hiányból is tudnak következtetni arra, hogy mi mindent tartalmazhattak a sírok, kifosztásuk előtt. Így például a férfiak csontvázairól, illetve nyughelyeiből hiányoztak az övdíszek, melyeket a sírrablók szinte egytől egyig elvittek. – A késő avar kori férfiaknak gyönyörű, veretes öveik voltak, mondta Liska András, melyek nemzetséget, rangot és kort is jelöltek. Egy korabeli szabad harcos férfinak a rangjelzése volt az öv, melynek birtokosává egy szertartás, a férfivá avatás keretében vált. Élete végéig viselte az övet, amely időnként újabb és újabb jelzéssel gyarapodhatott, illetve cserélődtek rajta az öntött bronzból készült övveretek. A sírrablók célzottan keresték ezeket, hiszen a korban is jelentős értéket képviseltek, ezért nagyon keveset találtunk belőle. Csak ott leltünk rá, ahol tévedtek vagy hibáztak a fosztogatók. Említésre méltó, hogy az egyik kirabolt sírban a sírrablók nem végeztek maradéktalan munkát, és a sírban nyugvó harcos veretes övének több darabja is előkerült a feltárás során. Az ún. „indadíszes” ornamentikus mintával ékített övveretek felülete ónozott volt, csillogásuk az ezüstöt utánozza.
Három lovas sír
A tárgyak hiányából látszik, hogy csak az értéket jelentő fémtárgyakat vitték el a sírrablók, és csakis azokat a sírokat ásták meg, melyekben ilyesmit remélhettek. A számukra érdektelen, vagyis nemesfémeket nem rejtő nyughelyeket nem bolygatták meg. Ugyanakkor az is bizonyossá vált a régészek számára a feltárások során, hogy a fosztogatók nem véletlenszerűen ástak, hanem célirányosan, pontos információk birtokában. Vagyis a sírok helyét, méreteit alaposan ismerve ásták meg a rablógödröket, és nem az egész csontvázat dúlták fel, csak azon részeit, például a mellkasát vagy a medencéjét, ahol értéket sejthettek. Liska András példaként s egyben bizonyítékként említette a sírrablók szisztematikus munkájára a feltárt három lovas sírt, melyek a temető fő sírsorában, egymástól nem messze helyezkedtek el. – Komoly társadalmi ranggal bíró, tehetős emberek voltak a korban azok, akiket lovukkal együtt temettek el – mondta a vezető régész. – A nagy kiterjedésű sírgödörbe, a hanyatt fektetett harcos mellé a térdre rogyasztott, a sírgödör szélén leölt lovát felszerszámozva helyezték el. A sírrablók pontosan tudták, hol fekszik az ember, és hol helyezkedik el a ló. Csak az emberi vázat bolygatták meg, mellkas és medence tájékon, ahol az értékes tárgyak voltak. Az azonos módszer valószínűsíti, hogy egy időben történtek a rablások, emelte ki Liska András. Nem az oda temetkező népesség tagjai közül feltételezhetők a rablók, hanem egy korábban szolgasorban vagy alsóbb rangban élő népesség a politikai, történelmi helyzet megváltozásakor hajthatta végre e cselekedeteket. Ezért tudták, hogy kiket temettek el gazdag pompával, és milyen tárgyakat rejtenek a sírok.
Halotti ágy
– Igazi érdekességeket is tartogatott számunkra a késő avar kori temető, folyatta a vezető régész, feltártuk egy rendellenesen eltemetett idős hölgy sírját is, amely a többiekétől eltérően kelet-nyugati tájolású volt. Az asszonyt arccal lefelé, zsugorított módon, vagyis visszahajlított végtagokkal helyezték el a sírban. A temető szélén lévő nyughellyel a közösségből fizikailag is kirekesztette népe a vélhetően boszorkány asszonyt. A sírsorokba illeszkedve, szabályos sírgödörben egy kutya csontvázát is megtaláltuk. Valószínűsíthető, hogy nem a kutyát akarták eltemetni egy embernek szánt sírba, de valódi magyarázat nincsen rá. Feltehetően megásták a sírt a másnapi temetéshez, és a kutya véletlenül belepusztult. Ezért inkább ástak egy új sírgödröt az elhunyt családtagnak. A korabeli temetkezési szokások jellemzője, melynek nyomát számos sírban megtaláltuk, a halotti ágy vagy kerevet elhelyezése a gödör alján. A Szent Mihály lovához hasonló építmény célja az volt, hogy a halottat ne a csupasz földre fektessék. Koporsót ekkoriban még nem használtak.
A feltárt késő avar kori temető egy nem túl nagy közösség, egy, esetleg két falu sírkertje lehetett, melyet néhány évtizeden át használhattak. A környéken feltárt vagy felszíni nyomok alapján feltételezett azonos korú települések és a temető közötti összefüggések vizsgálatával és kis szerencsével, fogalmazott Liska András, meg tudjuk majd mondani, mely falvak népei temetkeztek ide.
Kincsvadászok
Aki mostanában a Pósteleki út, illetve Ajtósfalva környékén vásárolt új kialakítású telket, szembesült azzal a problémával, hogy régészeti lelőhely található e területen. Ez sokszor bosszúságot okoz, és ellenérzést vált ki a magánberuházóból, hiszen ezekre az építkezésekre is ugyanaz a törvény vonatkozik, mint például az autópályák építésére. Vagyis a beruházás költségei közé be kell kalkulálni a régészeti feltárás költségeit is, amit a törvény szerint teljes egészében a beruházónak kell megfizetnie. – Fontos tudnunk azonban, hangsúlyozta Liska András, hogy a törvény mindannyiunk közös tulajdonát védelmezi, közös felelősségünk, hogy ezek az értékek megőrződjenek. Nincsen építési korlátozás, csak a munkálatok megkezdése előtt a régészeti feltárásoknak meg kell történniük. A régészeti lelőhelyeket, mint múltunk kincseinek őrzőit, jól védi a törvény, bár talán a feltárás költségeinek teljes egészében a beruházóra hárítása nem a legtökéletesebb megoldás.
Áprilistól lépett életbe az a miniszteri rendelet, a régész szakma tiltakozása ellenére, melynek értelmében internetes adatbázisként funkcionálva nyilvánossá válnának az ország területén található régészeti lelőhelyekre vonatkozó információk. Az adatbázis létrehozására és működtetésére kötelezett Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eddig is ingyenesen nyújtott tájékoztatást bárkinek a megvásárlásra szánt terület régészeti érintettségéről. Tehát nem kellett „zsákbalelőhelyet” vásárolni. – Az internetes, név nélküli hozzáférés a lelőhelyekhez szabad utat biztosít majd a kincsvadászoknak, mondta Liska András, akik most is mérhetetlen károkat okoznak múltunk közös értékeinek tönkretételével itt Gyulán és környékén éppúgy, mint az egész országban.
