Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai sportélet elfeledett alakja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. július 04. 16:35
A gyulai sportélet elfeledett alakja
Regős Dénes már tizenöt évesen a fürdővárosi sportot segítette

Regős Dénes tizenöt évesen csöppent bele Gyula város sportjának körforgásába, majd egészen nyugdíjazásáig a helyi sportélet egyik meghatározó egyénisége vagy inkább kulcsfigurája volt. Az egykori sportolót, sportvezetőt arra kértük, elevenítse fel az elmúlt mintegy ötven évet.

Regős Dénes

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Regős Dénes tizenöt évesen került bele a gyulai sportélet körforgásába, amikor általános iskolásként az akkori sportbizottságnak segített barátaival. Később, amikor az írógéppel is megtanultak bánni, ők készítették az egész sportosztály adminisztrációját.

– Ezekbe beletartozott a versenykiírások, a sorsolások, az eredmények és a tabellák megszerkesztése és továbbítása is. A gépelés mellett szinte a város összes sportolójának nyilvántartási lapját, igazolását és átigazolását mi kezeltük.

A fiataloknak a sportesemények szervezésében is jártasnak kellett lenniük, hiszen gyakran vidékre is el kellett menniük programokat szervezni és lebonyolítani. A sportszakember nevéhez köthető a kosárlabda fürdővárosi debütálás is, hiszen, mint mesélte, a bajai tanítóképzőben eltöltött évei alatt ismerkedett meg a sportággal, amelyet el is hozott szülővárosába.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Faragó Béla barátommal és Christián László tanár úrral egyezettem, hogy a már Kovács István testnevelő által elindított sportágat komolyabb szinten vezessük be a gyulai sportágak közé. Ennek megfelelően, rövid időn belül útnak indítottuk az első városi bajnokságot is. Az én közreműködésemmel került fel az első kosárlabdapalánk is a helyi tanítóképző falára. Éppen az idei év szeptember hónapjában ünnepelheti Gyula városa a sportág 65. évfordulóját.

Regős Dénes a Jubilál a kosárlabda Gyulán és az Egy elfelejtett sportág Gyulán című cikekkel képviseltette magát lapunkban. A gyulai sportember az „elfelejtett sportágban” alkotott igazán maradandót, hiszen csaknem harminc éven át játékosként, edzőként és szakvezetőként szolgálta a fürdővárosi röplabdát.

– A mostohagyerekként kezelt röplabdával tizenöt évesen ismerkedtem meg. Nagyjából huszonöt évig voltam játékosa a Gyulát és Békés megyét a legmagasabb szinten képviselő csapatnak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A sok néven futó csapatnak később edzője is lett, ami nem várt nehézségekkel is járt Regős Dénes számára. Az edzői pályafutása is igen különlegesen indult, hiszen alig tizenhat évesen barátjával együtt a Szanatórium SK női felnőttcsapatának vezetői teendőit látták el.

– Az edzések vezetése mellett a csapat adminisztrációs tevékenysége is rám hárult, ahogy az utazások, a szállások lefoglalása is. Sőt, ha nem javítom meg a labdákat, még játszani sem tudtunk volna.

Az egyidejűleg a férfi és a női csapat edzőjeként tevékenykedő sportvezetőnek a városi utánpótlás kiépítésében is elévülhetetlen érdeme volt, hiszen az iskolai életbe is beépíttette a röplabda szeretetét. A 2. számú általános iskola fiú csapatával például 1966-ban negyedik helyezést ért el az általános iskolák országos bajnokságán. Az aktív sportélet után az iskolai tömegsporttal foglalkozott, illetve a városi sportesemények állandó szurkolója lett.

Regős Dénes örömmel gondol vissza a gyulai sportéletben betöltött jelentős szerepére, ám nagy szívfájdalma, hogy az utókor egyetlen kitüntetéssel vagy díjjal sem hálálta meg az elmúlt közel ötven sportépítő évet. Országos szinten azonban elismerték teljesítményét, amit az 1965-ben átvett Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetés is bizonyít.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)