– Ilyen korban, s ebben a korban, az ember olyan sokat, sok újat már nem vár, inkább abban reménykedik, hogy ami megvan, az meg is marad, s ami romlásnak indult, az nem romlik tovább. Lehet, persze, ábrándozni a világbékéről, az afrikai éhezők jóllakottságáról, az ózonpajzs vastagodásáról, s arról, hogy a párduc és a gödölye egymás nyakába borul. Két lábunkat a földön tartva azonban, annyit várhatunk talán, hogy a jóra törekvő emberek száma nem csökken a Földön, a párduc étvágya pedig nem nő. (A rapsicok pedig nem lopják ki az összes halat a folyóvizeinkből.) De ha az év végi derűlátásunk fokozódik, még azt is elképzelhetjük például, hogy a mi hazánkban a jövő évi választások után felálló új kormány képes lesz elindítani olyan folyamatokat, amelyek egy-két évtized után, az unokáink számára már egy élhetőbb, szerethetőbb Magyarországot eredményeznek. De hogy valami személyeset is csak eláruljak, várom, igen, hogy a fiamnak az egyetemi, a lányomnak az érettségi-felvételi vizsgái jól sikerüljenek, a feleségemnek kevesebb dolgozata legyen, nekem pedig több halam. A szakmámnál és Gyulánál maradva pedig, várom, hogy Becsy Andrisnak megjelenjen végre az első verseskötete.
